A BBC szerint Katalin hercegnőnél megindult a szülés, már bevitték a londoni St. Mary’s Kórház privát Lindo szárnyába.
Egyelőre minden az eredeti terveknek megfelelően alakul, a kórház szerint Katalin vajúdása normális ütemben zajlik.
Ugyanabban a londoni kórházban született 1982. június 21-én Vilmos herceg is, aki 16 órával az után jött a világra, hogy édesanyját, Diana hercegnőt bevitték a szülészeti klinikára.
A második baba születése után – bátyja, az idén kétéves György herceg mögött – a negyedik helyet foglalja majd el a brit trónutódlási sorban, így valószínűleg nem lesz az Egyesült Királyság uralkodója. A gyermek a nagybátyját, Harry herceget, Vilmos öccsét utasítja egy hellyel maga mögé a trónöröklési sorrendben.
A világ azóta royal baby-lázban ég, hogy 2014 júliusában kiszivárogtak az első pletykák azzal kapcsolatban, hogy a kis György herceg után újabb brit trónörökös érkezik, de a királyi pár csak szeptemberben erősítette meg hivatalosan is a hírt. Októberben aztán az is kiderült, hogy a pici áprilisban érkezik majd, akinek nemére és nevére már hónapok óta fogadásokat kötöttek. Az angol fogadóirodák azóta több millió fontos bevételre tettek szert.
Miután felröppent a hír, hogy a hercegné húga, Pippa Middleton babaváró bulit rendezett testvérének, ahol a díszletek rózsaszínben pompáztak, a közvélemény meg volt győződve arról, hogy az utódlási sorban a negyedik örökös csakis lány lehet. Így a legnépszerűbb névötletek között szinte csak női nevek szerepeltek, mint az Alice, a Charlotte, a királynő után Elizabeth, Victoria vagy Vilmos édesanyja után Diana.
Katalin hercegné első terhességéhez hasonlóan ezt a várandósságát is nehezen viselte, rosszulléteit a hyperemesis gravidarum nevű tünetegyüttes okozta. Az angolok egyébként a második babát is legalább akkora izgalommal várták, mint egykor György herceget. A rendőrség a kórház előtt kordonokat állított fel, az emberek pedig már hetekkel a szülés előtt ott gyülekeztek.