Nagyvilág

Az eddigi rekordot is megdöntötte a bevándorlók száma Németországban

kivándorlás (kivándorlás)
kivándorlás (kivándorlás)

A 2013-as adat is már húsz éves csúcsot jelentett, de most az első becsélések szerint még magasabb lett ez a szám. Magyarok egy kicsit kevesebben lettek az országban.

Németországban az utóbbi két évben a kilencvenes évek eleje óta nem tapasztalt mértékű volt a bevándorlás szerdán megjelent adatok szerint.

A német kormány 2013-ról szóló vándorlási jelentése szerint két éve 429 ezerrel többen vándoroltak be Németországba, mint ahányan kivándoroltak, ami 1993 óta a legmagasabb érték.

A szövetségi statisztikai hivatal a 2014-es folyamatokról adta ki az első, közelítő becslését, amely szerint az úgynevezett nettó bevándorlás – a bevándorlók és a kivándorlók számának különbözete – tavaly még tovább emelkedett, elérte a 470 ezer főt.

Magyar vonatkozású végleges adatok még csak 2013-ról készültek, a kormány jelentése szerint akkor 59 995 magyar állampolgár jelentett be németországi lakóhelyet, és 34 319-en jelentkeztek ki, a vándorlási mérleg így 25 676 fős többletet jelez, csökkent az egy évvel korábbi 26 392-höz képest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik