Nagyvilág

London pénzt venne ki az ott dolgozó magyarok zsebéből

Több évre megvonna minden bérkiegészítő szociális juttatást a brit kormány az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalóktól, ezzel is csökkentve a nagy-britanniai bevándorlás vonzerejét - írta a The Sunday Times.

A tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap kormányzati forrásokból származó értesülései szerint David Cameron miniszterelnök és stábja az Open Europe nevű londoni kutatóintézet hétfőn megjelenő javaslatcsomagja alapján dolgozik a szigorítási terveken.

Az intézet – amelynek tanulmányába a lap előzetesen betekintést nyert – azt javasolja, hogy a külföldi EU-munkavállalók az elhelyezkedésük utáni egy-öt év közötti időszakban ne vehessenek igénybe béren kívüli szociális juttatásokat, például adójóváírást vagy lakhatási hozzájárulást. Az Open Europe szakértői két-három évi átmeneti tilalmi időt tartanak “politikailag kivitelezhetőnek”.

A cél az, hogy sok olyan EU-állampolgár, akinek a jelenlegi szabályozások alapján még a törvényes brit minimálbért megkeresve is vonzó lenne a nagy-britanniai munkavállalás, ne járjon annyira jól anyagilag, mint most.

A tanulmány kimutatja, hogy például egy spanyol bevándorló, aki Nagy-Britanniában a brit minimálbérért dolgozik, a juttatásokkal együtt átlagosan 290,28 fontot (115 ezer forintot) keres hetente, 76,21 fonttal többet, mint otthon. Ha megfosztják a munkavállaláshoz kötődő szociális kedvezményektől, akkor heti nagy-britanniai jövedelme 196,51 fontra (nem egészen 76 ezer forintra) csökkenne, ami viszont már heti 17,56 fontos veszteség lenne az otthon megszerezhető átlagos minimálkeresethez képest.

Az Open Europe elemzése szerint a kelet-európai munkavállalók esetében még sokkal nagyobb a nagy-britanniai munkavállalás bérelőnye. A ház szakértőinek számításai szerint egy lengyel munkavállaló hetente átlagosan 176,27 fonttal (68 ezer forinttal) keres többet, mint otthon. Az alkalmazottaknak járó brit szociális kedvezmények megvonásával ez a bérelőny 82,50 fontra, vagyis a felére csökkenne.

Pawel Swidlicki, az Open Europe Közép- és Kelet-Európára szakosodott elemzője a The Sunday Timesnak elmondta: a Nagy-Britanniában alkalmazott bérkiegészítő szociális juttatások rendszerét arra tervezték, hogy ösztönözze a szociális segélyeken élők munkába állását, ám jelenlegi formájában gyakorlatilag brit költségvetési támogatást nyújt az EU-társállamokból érkező munkavállalóknak is alacsony bérezésű nagy-britanniai állások betöltéséhez.

A brit lap értesülései szerint David Cameron miniszterelnök várhatóan a hét második felében megtartja régóta feszült figyelemmel várt beszédét, amelyben az EU-bevándorlás szabályainak szigorítási terveit ismerteti.

A kormányzó brit Konzervatív Párton belül különösen azóta erősödtek fel az EU-bevándorlás korlátozását szorgalmazó hangok, hogy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) – amelynek politikai programja Nagy-Britannia kilépése az EU-ból és az uniós állampolgárok szabad munkavállalásának megszüntetése – májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, nemrégiben pedig két időközi választáson is győzelmet aratott, megszerezve első két képviselői mandátumát a brit parlamentben.

David Cameron az utóbbi hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy nem lehet korlátlan jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást. A kormányfő a Konzervatív Párt nemrégiben tartott éves kongresszusán azt mondta, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik