Már több hét óta találgatták, hogy Zenavi beteg, mert nem jelent meg nyilvánosan, nem volt ott az Afrikai Unió júliusi addisz-abebai csúcsértekezletén sem. Etiópiában szolgálatot teljesítő egyes diplomaták szerint egy brüsszeli kórházban ápolták, mások szerint egy németországiban.
Júliusban a kormány annyit közölt, hogy a kormányfő “nagyon jó” egészségnek örvend, csak szabadságra ment.
A tévé szerint az ügyvezető miniszterelnök Hajlemariam Deszalegn kormányfőhelyettes lesz.
Melesz 1991 óta volt hatalmon, amikor is megdöntötték a Mengisztu Hailé Mariam vezette katonai juntát. 1991 és 1995 között államfő volt, azóta miniszterelnök. Elnyerte a Nyugat elismerését azzal, hogy be tudta indítani a kelet-afrikai ország gazdasági fejlődését, valamint azzal, hogy az etióp hadsereg részt vett az al-Kaidával kapcsolatban álló szomáliai szélsőségesek elleni hadműveletekben. Viszont vádolták tekintélyelvű kormányzással, az ellenzéki vélemények elnyomásával, amit vagy tagadott vagy a nemzetbiztonság érdekeivel indokolt.