Nagyvilág

Terrorfenyegetés miatt lezárták a Reichstag kupoláját

A német hatóságok hétfőn lezárták a főváros szívében fekvő parlamenti épület, a Reichstag kupoláját és tetőteraszát a látogatók elől.

Az intézkedést azok után hozta a berlini rendőrkapitányság, hogy a Der Spiegel olyan értesülést közölt, amely szerint terroristák merényletre készülnek a német fővárosban, s egyik célpontjuk a Reichstag épülete. Előre bejelentett látogatók és turistacsoportok előtt azonban továbbra is nyitva áll a még ősszel is rengeteg érdeklődőt vonzó épület – közölte a parlament sajtóosztálya.

Erhart Körting, Berlin belügyi szenátora (minisztere) szerint a Reichstag körül jelentősen szigorították a biztonsági intézkedéseket és az ellenőrzést. Ezzel egyidejűleg a szövetségi rendőrség 60 fős erősítést bocsátott a fővárosi főkapitányság rendelkezésére, miután a berliniekre a megnövekedett terrorveszély miatt napok óta fokozott teher hárul.

A szövetségi rendőrség egyúttal szigorította az ellenőrzést az országhatárok mentén. Hétfő óta szúrópróbaszerűen ellenőrzik a Belgium és Hollandia felől érkező közúti és vasúti személyforgalmat. A múlt héten csak a keleti és déli határ mentén fokozták az ellenőrzést, így akarva kiszűrni a Balkánon át érkező esetleges közel-keleti terroristákat.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter az ARD televízió vasárnap esti pódiumvitájában felelőtlennek nevezte a Der Spiegel által megszellőztetett információt, amelynek valóságtartalmát sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó. Egyúttal óva intett attól, hogy a megnövekedett fenyegetettség nyomán bárki is sommás gyanúsítással éljen minden németországi muzulmánnal szemben.

A berlini pályaudvarokon és repülőtereken hétfőn is fokozott készültség volt érvényben. A schönefeldi repülőtéren a korábbinál sűrűbben járőröznek rendőrök, egyenruhájuk fölött vastag golyóálló mellénnyel, vállukon gyorstüzelő automata fegyverrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik