Nagyvilág

New York-i merénylet: tagadnak a tálibok

Tagadták a pakisztáni tálibok csütörtökön, hogy bármi közük lett volna a meghiúsult Times Square-i pokolgépes merénylethez.

Azam Tarik szóvivő azt közölte, hogy nem ismerik a múlt szombati merényletkísérlettel összefüggésben őrizetbe vett pakisztáni-amerikai férfit, és nincs közük a kiképzéséhez.
Az amerikai hatóságok hétfőn éjszaka fogták el a 30 éves pakisztáni Faisal Shahzadot, aki amerikai állampolgársággal is rendelkezik. Az illető állítólag “mindent bevallott”, és azt mondta a nyomozóknak, hogy egyedül készült a robbantásra a manhattani Times Square-en.

A pakisztáni belügyminiszter úgy vélte a Reuters hírügynökségnek adott interjúban, valószínűtlen, hogy Shahzad tényleg egyedül cselekedett. “Ki kell deríteni, hogy valaki más akarta-e őt felhasználni, hogy nem volt-e terrorista csoport tagja” – hangsúlyozta Rehman Malik. A miniszter hozzátette: az Egyesült Államok egyelőre nem kérte hivatalosan Pakisztán segítségét, de Iszlámábád kész minden támogatást megadni a tettesek kézre kerítése érdekében.

A pakisztáni biztonsági hatóságok azonnal elkezdtek nyomozni a gyanúsított után, amint a neve nyilvánosságra került a sajtóban. Azonosították az egész családját, az üzleti partnereiket, a bankszámláikat, a telefonszámaikat – mondta a belügyminiszter.

Egyre több a bizonyíték arra nézve, hogy a pakisztáni tálibok ösztönözték és képezték ki a New York-i autóbombás merényletkísérlet előtti hónapokban a tettét beismerő pakisztáni-amerikai férfit – írta a csütörtöki The New York Times.

Névtelenséget kérő hivatalos források azt mondták, a 30 éves Faisal Shahzad kétnapi kihallgatása után “nagyon valószínű”, hogy a radikális pakisztáni tálibok állnak a háttérben – akik még nem szerveztek támadást az Egyesült Államok ellen.
Shahzad állítólag feltárta az amerikai nyomozóknak, milyen kapcsolatai voltak a tálibokkal, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI)azonban nem közölte, milyen információkhoz jutott hozzá.
Raymond Kelly New York-i rendőrfőkapitány vasárnap még azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy pakisztáni tálibok állnak a New York-i merényletkísérlet mögött. Egy iszlamista honlap korábban viszont azt közölte, pakisztáni tálibok vállalták magukra a merényletkísérletet, s a támadást megtorlásnak szánták két iszlamista vezető, al-Bagdadi és al-Muhádzsir, valamint muszlim mártírok megöléséért.

Amerikai szakértők akkor kétkedve fogadták az iszlamista honlap bejelentését, mivel szerintük a Times Square-en parkoló gépkocsiban talált pokolgépet “dilettánsok” készítették.
A pakisztáni tálibok nem képesek terrorcselekményeket szervezni az Egyesült Államokban – jelentette ki szerdán újságírók előtt a pakisztáni hadsereg szóvivője, Ászár Abbász vezérőrnagy. “Jelenleg a külföldi, főként egyesült államokbeli terrorcselekmények végrehajtására való képességük egyenlő a nullával” – tette hozzá.

Amerikai ügyészek kedden emeltek vádat a gyanúsított ellen, aki úgy vallott, hogy a közelmúltban sajátította el a pokolgépek készítésének technikáját Pakisztán törzsi vidékén, Vazirisztán tartományban.

Shahzad – akire a terrorizmushoz kapcsolódó öt vádpont alapján valószínűleg életfogytiglani szabadságvesztés vár – nem jelent a bíróság előtt azóta, hogy hétfő éjszaka a New York-i Kennedy repülőtéren őrizetbe vették; a CNN tudósítása szerint ez azt jelenti, hogy továbbra is hasznos információkkal látja el az amerikai hírszerzést. Rehman Malik pakisztáni belügyminiszter csütörtökön Pekingben úgy nyilatkozott, valószínűtlennek tartja, hogy Shahzad egyedül kísérelte meg a robbantást New Yorkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik