Az ideiglenes halottasházat a vámőrség tiszthelyettes-képző iskolájának épületében rendezték be. A 228 halott közül tizenötöt továbbra sem sikerült azonosítani.
Erős utórengést éreztek kedden 19 óra 45 tájban Abruzzo régióban, ahol a hétfő hajnali földmozgás pusztított, valamint Rómában is, ahol több másodpercen át remegtek a házak. Az újabb földmozgásnak a korábbi jelentésekkel szemben nincsen halálos áldozata: az olasz hírügynökség este visszavonta ilyen értelmű korábbi hírét.
A kedd esti rengést érezve a mentők és a lakosok kimenekültek a megrongálódott l,aquilai házakból. Az épületekről vakolat hullott. Több, a hétfői földmozgás során megrongálódott ház összeomlott a közép-olaszországi városban. Egyelőre nem tudni, hogy az utórengés okozott-e károkat a fővárosban.
Képgaléria a tragédiáról!
A hétfői, Richter-skála szerinti 5,8-es erősségű rengés után a keddi utórengés volt a legerősebb. A Sky TG-24 televízió szerint a keddi esti földmozgás erőssége a Richter-skála szerinti 5,5 és 5,7 közötti volt, míg az amerikai földtani intézet (USGS) szerint az utórengés 5,6-os erősségű volt.
A mentők 42 órával az első rengés után élve mentettek ki egy fiatal lányt a romok alól L’Aquila belvárosában – jelentette kedden este az ANSA hírügynökség és a Sky TG-24 televízió.