A zaklatás és a diszkrimináció a társadalmi élet minden területén megmutatkozik, az iskolákban, a munkahelyeken és az egészségügyi intézményekben egyaránt – állapítják meg a jelentés készítői.
Morten Kjaerum, az ügynökség vezetője elmondta, hogy a homofóbia erőszakos cselekményekre is sarkall, annak ellenére, hogy az uniós jog előírásai mind a 27 tagállamban tiltják a nemi orientáció alapján való hátrányos bánásmódot. “Intő jelek ezek abban az EU-ban, amely a diszkriminációmentességet hirdeti” – mondta Kjaerum az Európai Parlament épületében tartott tájékoztatóján.
A jelentés öt uniós országból – Bulgáriából, Észtországból, Lettországból, Lengyelországból és Romániából – kapott olyan jelentést, hogy melegek felvonulási rendezvényeit akadályozták.
Ezen túlmenően – olvasható a dokumentumban – Olaszországban, Magyarországon, Máltán, Bulgáriában, Cipruson és a Cseh Köztársaságban számos politikus, illetve vallási csoport részéről elutasító reagálást váltott ki a melegek jogi helyzetének javítására irányuló törekvés.