Nagyvilág

Szerbia jövőre elérheti célját

Szerbia jövőre elnyerheti az EU-tagjelölti jogállást, ha addigra ennek minden feltétele teljesül - mondta szerdán az Európai Bizottság elnöke. Tadic elnök megerősítette, hogy amint megtalálják Ratko Mladic háborús bűnökkel vádolt szerb vezetőt, azonnal átadják Hágának.

José Manuel Barroso erről Boris Tadic szerb elnökkel közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján beszélt, miután megbeszélést folytattak egymással. Az unió legfőbb végrehajtó testületének elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem kötelezettségvállalás Brüsszel részéről.

Vannak még akadályok, amelyeket le kell küzdeni, van sok tennivaló, amit el kell végezni – tette hozzá. Szerbiának teljes mértékben együtt kell működnie a délszláv háborús bűnök ügyében eljáró hágai nemzetközi törvényszékkel, mert ez az előfeltétele az EU-szerb stabilizációs és társulási megállapodás uniós ratifikálásának. A ratifikáció pedig előfeltétele a tagjelölti státus megadásának – fejtette ki.

Belgrád korábban azt tűzte ki célul, hogy még az idén elnyerje az uniós tagjelölti státust. Barroso történelmi jelentőségű fejleménynek mondta, hogy Szerbia július 21-én elfogta és átadta Hágának Radovan Karadzicot, a boszniai szerbek egykori vezetőjét, aki hosszú évek óta a hágai törvényszék körözési listájának élén volt. Azt a szerb reményt azonban lehűtötte, hogy ennek nyomán Brüsszel azonnal kilátásba helyezi Szerbia uniós tagjelöltségét.

A másik legtöbbet emlegetett, háborús bűnökkel vádolt szerbet, Ratko Mladicot illetően azt kérdezte egy riporter a szerb elnöktől, hogy őt mikor adják át Hágának. Tadic azt mondta, hogy amint megtalálják, azonnal. Megerősítette, hogy Belgrád folytatni kívánja az együttműködést Hágával. A szerb államfő hangsúlyozta, hogy országa, miközben a teljes európai integrációra törekszik, nem mond le Koszovóról, nem ismeri el a tartomány egyoldalú elszakadását.

Küzdelmét azonban kizárólag a nemzetközi jog eszközeinek alkalmazásával folytatja, nem alkalmaz erőszakot, nem gátolja a koszovói gazdaság fejlődését. Arra a kérdésre, hogy Szerbia elismeri-e Dél-Oszétiát és Abháziát – miként tette azt a szerbeket Koszovó ügyében pártoló Oroszország -, Tadic határozott nemmel válaszolt, mondván: Szerbia a saját érdekeit védelmezi, és nem kíván úgynevezett új országokat elismerni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik