Külföld

Nacionalistákat vettek őrizetbe Törökországban

admin
admin

2008. 07. 01. 13:25

Kéttucatnyi nacionalista ellenzékit, köztük két nyugalmazott tábornokot és egy neves ellenzéki újságírót vett őrizetbe a török rendőrség néhány órával azelőtt, hogy megkezdődött az iszlám gyökerű kormánypárt betiltásával fenyegető eljárás zárószakasza.

A török tömegtájékoztatás tudni véli, hogy az érintettek az Ergenekon keményvonalas nacionalista szervezettel állhattak kapcsolatban. A csoport ellen hónapok óta eljárást folytat az isztambuli ügyészség, mert a gyanú szerint tagjai puccsot szerveztek Recep Tayyip Erdogan kormányfő ellen. Az ügyben összesen több mint negyven személyt vettek őrizetbe, köztük több katonatisztet. A hadsereg tagadta, hogy bármilyen kapcsolat lenne közte és a hálózat között.

Az őrizetbe vételek néhány órával azelőtt történtek, hogy az alkotmánybíróságon a főügyész záróbeszédével megkezdődött annak az eljárásnak a zárószakasza, amelyen arról határoznak, hogy betiltsák-e a kormányzó, iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártját (AKP). Ezért az őrizetbe vételeket sokan azonnal összefüggésbe hozták az AKP ellen folyó bírósági eljárással.

Abdurrahman Yalkcinkaya főügyész indítványozta a tavalyi parlamenti választásokon elsöprő győzelmet arató párt betiltását, egyszersmind azt, hogy öt évre tiltsák el a politikai tevékenységtől a miniszterelnököt és az AKP több más vezető politikusát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.