Nagyvilág

Kétezer al-Kaida tag van az iraki amerikai börtönökben

Az al-Kaida terrorhálózatnak mintegy kétezer tagját, zömükben irakiakat tartanak fogva az Egyesült Államok iraki börtöneiben - jelentette be hétfőn Bagdadban egy magas rangú amerikai katonai vezető.

Douglas Stone tábornok, a két amerikai fenntartású börtön parancsnoka szerint a szóban forgó terroristák egyértelműen az al-Kaida tagjai.

Rajtuk kívül további 24 ezer embert tartanak fogva a két intézményben, a Bagdad peremén, egy repülőtér mellett lévő, Cropper táborban 4000-et, a dél-iraki Bászra melletti Bucca táborban pedig 22 ezret fegyveres lázadásban, erőszakcselekményben való részvételért – tette hozzá.

A fogva tartottak 83 százaléka szunnita, 16 százaléka síita. Kétszáznyolcvanan külföldiek. A foglyok között 950 fiatalkorú van, többségük 15-17 éves, sok közöttük az írástudatlan. Mindannyian a Cropper táborban vannak. Michael Nevin katonai rendész tábornok elmondta, hogy az év elején még csak mintegy száz fiatalkorút tartottak fogva ebben a börtönben. “Az al-Kaidának jelentős befolyása van rájuk” – jelentette ki.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerint az iraki és az amerikai erők összesen csaknem 60 ezer embert tartanak fogva az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik