Nagyvilág

NATO-tagságunk felfüggesztéséről vitáztak

Az ellenzéki brit Konzervatív Párt tervei szerint NATO-tagságuk felfüggesztésével lennének kénytelenek szembenézni azok a tagországok, amelyek keveset költenek védelmi kiadásokra; az elképzelést előterjesztő tory tisztviselő hangsúlyosan említette Magyarországot.

Liam Fox, a konzervatív árnyékkormány védelmiminiszter-jelöltje a szerdai Financial Times idézete szerint egy tájékoztatón kijelentette: az elmúlt hetekben Lengyelországban és Magyarországon járt, és ott felpanaszolta, hogy ezek az országok „beléptek a NATO-ba, zsebre vágták a biztonsági garanciákat, majd csökkentették védelmi kiadásaikat”.

A magas rangú tory képviselő azt mondta: a párt által szorgalmazott megállapodás alapján „felfüggeszthető lesz azon NATO-országok tagsága, amelyek (védelmi) kiadásai elmaradnak a közösen elfogadott szinttől”.


Liam Fox bírálta Németországot, Olaszországot és Spanyolországot is, amiért azok, szavai szerint, nem töltik be teljes mértékben a rájuk háruló szerepet az afganisztáni hadműveletekben, ezért a brit hadseregre ott aránytalan teher nehezedik.

Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár magyarországi látogatásakor már kijelentette, nem elégedett azzal az aránnyal, amit Magyarország GDP-hez viszonyítva honvédelmi kiadásokra fordít. A NATO elvárása a tagországokkal szemben kétszázalékos ráfordítás, ezzel szemben Magyarország jelenleg a nemzeti össztermék 1,1 százalékát költi honvédelmi célokra. Jaap de Hoop Scheffer megjegyezte: tisztában van azzal, hogy a kétszázalékos arányt a NATO 26 tagországa közül mindössze hét teljesíti.

Mindeközben Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy Magyarország teljesítette a NATO-nak tett korábbi vállalását. 2007-től a szövetségnek e közös védelmi rendszerhez felajánlott erői felkészültek, és rendelkezésre állnak.


Bocskai István, a HM szóvivője emlékeztetett arra, hogy a NATO főtitkár tavaly novemberi látogatásakor messzemenőkig elégedett volt Magyarország NATO-beli teljesítményével. A NATO-feladatokban való szerepvállalások tekintetében Magyarország a tagországok között előkelő helyen, az első harmadban szerepel – hangsúlyozta a szóvivő.

Marad Scheffer

Meghosszabbította 2009-ig az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Jaap De Hoop Scheffer főtitkár megbízatását. A három éve hivatalba lépett holland poli-tikus mandátuma ez év végén lejárt volna, de a 26 tagország felkérésére 2009-ig főtitkár marad. Schefferre várhatóan még két csúcstalál-kozó előkészítése és lebonyolítása vár: jövő tavasszal felte-hetően Romániában tartanak állam- és kormányfői érte-kezletet, illetve a hatvanéves megem-lékezéseket pedig 2009 tavaszán rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik