Külföld

Közzétették az orosz terrorszervezetek listáját

admin
admin

2006. 07. 28. 12:10

Első alkalommal hozták nyilvánosságra az Oroszországban terroristának tartott szervezetek listáját az orosz hivatalos közlöny, a Rosszijszkaja Gazeta pénteki számában.

A lapnak adott interjújában Jurij Szapunov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nemzetközi terrorizmus elleni részlegének parancsnoka külön kitért arra, hogy a terroristának ítélt 17 szervezet közé miért nem sorolt be az orosz legfelsőbb bíróság olyan, a világ több országában terroristának tartott szervezetet, mint a Hamasz és a Hezbollah.

Szapunov hangsúlyozta, hogy a bíróság szerint a terrorista szervezetek három alapvető kritériumnak felelnek meg: erőszakos eszközökkel akarják megdönteni Oroszországban az alkotmányos rendet, kapcsolatban állnak az észak-kaukázusi térségben tevékenykedő törvénytelen fegyveres csoportokkal, illetve a nemzetközi közösség által terroristának tartott szervezetekhez tartoznak, vagy kapcsolatot tartanak azokkal.

A Hamaszt és a Hezbollahot egyrészt nem tartják a világon mindenütt terroristának, másrészt a most közzétett lista „hazai”, azaz azoknak a szervezeteknek a nevét tartalmazza, amelyek leginkább veszélyeztetik tevékenységükkel az orosz állam biztonságát – mondta. Oroszország elismeri azokat a listákat, amelyeket olyan nemzetközi szervezetek, illetve nagyhatalmak állították össze, mint például az ENSZ, az Egyesült Államok és az Európai Unió – tette hozzá.

Az orosz listán szereplő valamennyi szervezet valamilyen formában kapcsolatban áll a muzulmán testvérek szélsőséges szárnyához. A listára többek között felkerült az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózathoz sorolt Bázis (Baza) nevű szervezet és a tálib mozgalom is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.