Közélet
A férfi egy lövést is leadott, de nem találta el áldozatát, aki végül az erdőben bújt el.
A XI. kerületben nyolc lakóházat ki kellett üríteni.
A 13 éves Vágó Dánielt keresik a rendőrök.
Két szerb férfit állítottak elő a rendőrök.
A rendőrség kéri, aki megtalálja a hordót, semmiképpen ne nyissa ki.
Testfelületének harminc-negyven százaléka megégett.
A hátrányos szociális helyzetűeket csicskáztató család tagjainak hamis tanúzás miatt is felelniük kell.
Az utolsó napján még telefonált Thomas B, akivel az elsődleges információk szerint gyógyszer-túladagolás végzett, de ügyvédje szerint biztosan nem önkezűleg vetett véget életének.
Segédmotoros kerékpárost ütött el egy kisteherautó. A motoros a helyszínen meghalt.
A Könyves Kálmán körút és a Mester utca kereszteződésében történt a baleset, kanyarodás közben.
A Hír24 esti különkiadása - 2014.10.12.
A balesetben egy 70 éves nő sérült meg.
Két motoros ütközött össze Mernyénél vasárnap este, egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik súlyosan megsérült.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.10.12.
Két autó ütközött a Gutenberg körút és a Nádasdy utca kereszteződésében. Az egyik felborult.
Beült a várakozó nő kocsijába és közölte vele, hogy megöli, ha nem adja át a járművet.
Nem tudott hazajutni szombat éjjel egy tizenötéves lány az osztálykirándulásról. Hazavitték.
Túl gyorsan és nagy szögben érkezett. Két nap alatt ez a második eset a kaposújlaki repülőtéren.
Két férfit vettek őrizetbe gyermekprostitúció kihasználása és kerítés miatt.
A vele utazó hároméves kisgyermek megsérült.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.10.11.
A helyszínen belehalt sérüléseibe a Váci úton elütött nő.
A monori, nagykátai és a fővárosi tűzoltók több vízsugárral fékezik meg a tüzet.
- 05:50 „Nekem a 32 év sok!” – A fiatal Máté gazda bepánikolt az érte küzdő jelöltek életkorán
- 05:40 Mi az a VPN, hogyan véd, és mire lehet még használni?
- 05:05 Szaltóbajnok gigahalat akasztottak a Tiszán
- 03:40 Ötezer éve használták az első fogkrémet
- 03:38 Rosta Miklós alaposan megszórta az ellenfél kapuját a BL-ben
- 23:29 A román hátvéd hét perc alatt piros lapot kapott, de így se gáncsolta el a Tottenhamet
- 21:49 Kritikus állapotban van egy 18 éves kerékpárversenyző, miután nagyot bukott
- 21:48 Magyar Péter: Orbán Viktor haladéktalanul valljon színt Orbán Balázs ügyében
- 21:14 VSquare: A TEK védi Magyarországon Geert Wilders holland szélsőjobboldali politikust
- 21:02 Dzsudzsák: Rajtunk a sor, hogy ne csak nagy szavakat használjunk, hanem győzelmekkel bizonyítsunk
- 20:41 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 26.
- 20:28 Itt az újabb fantasztikus BL-siker, utolsó másodperces góllal nyert a Szeged
- 20:12 Gulyás Gergely: Vitnyéden semmilyen menekülttábor nem lesz
- 19:57 Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
- 19:30 Le akarta másolni a Dirty Dancing híres jelenetét, két foga és az orra bánta – videó
- 19:18 Azt állítja a nyíregyházi gyerekgyilkos, hogy a 12 éves kislány terhes volt tőle
- 15:24 Járai Kíra a férjéről: El tudom képzelni, sőt szeretném, ha Máté egy másik nővel is megélné a szerelmet
- 14:17 Levágta magáról a nyomkövetőt, és mire a rendőrök rátaláltak, megerőszakolt egy 72 éves nőt a Népligetben
- 14:45 „Drágák is, szarok is, aljas gazemberek is” – Bayer Zsolt teljes bojkottot hirdetett a Spar ellen
- 15:56 Feje tetejére állt az életük, mióta a Google autója lefotózta házukat
- 21:48 Magyar Péter: Orbán Viktor haladéktalanul valljon színt Orbán Balázs ügyében
- 16:39 „Két hét múlva kint vagyok és megöllek te kutya!” – őrjöngve támadt az őt hátba szúró vádlottakra egy férfi a debreceni bíróságon
- 12:36 Török Gábor szerint Orbán Balázs az év legnagyobb politikusi hibáját követte el, amikor azt ecsetelte, hogy Magyarország nem védekezett volna egy orosz agresszióval szemben
- 14:47 Egy 76 éves nőt gázolt halálra a metró a Határ úton
- 18:17 Egymillió forintot hagyott el az utcán Rácz Jenő, jelentkeztek nála a megtalálók