Közélet

Makkgyűjtéssel foglalkozott a közmunkás, aki Somlószőlős legfőbb építési vállalkozója lett

2017 és 2020 között Somlószőlős körülbelül 400 millió forint támogatást nyert el a többi közt az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, az óvoda, a bölcsőde, a közösségi ház és a piac felújításra. A pandémia miatt a képviselő-testületnek nem sok információja volt a pénzfelhasználásról, ezért egy külső auditot rendeltek, amely után rendőrségi feljelentést tettek. A vizsgálat megállapította, hogy minden támogatott beruházást a Buildmaxcorp Építőipari Szociális Szövetkezet nyert el, amelyet a polgármesterhez kötnek, bár ezt Kiss János Norbert tagadja. A falu vezetője szerint hazaárulók ármánykodnak ellene és a falu ellen.

Ti bőszen keresitek a segítséget, hogy engem leváltsatok erről a posztról. Minden lehetőséget megragadtok, mert ez nektek nagyon fontos. (…) De én vagyok a legitim polgármestere Somlószőlősnek. Azt gondolom, hogy a bizalmat a falu odaadta nekem, ti pedig bizonyságát adtátok annak, hogy nem akartok velem együtt dolgozni. (…) Ha csinálok valamit, akkor az nem jó, ha nem csinálok, akkor az nem jó!

Somlószőlős polgármestere vádló, néha kifejezetten támadó hangnemben vezette elő az önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselőknek azt a javaslatát, hogy a testület oszlassa fel önmagát. Kiss János Norbert a május 30-ai ülésen már másodszorra próbálkozott ezzel. Ha átment volna az indítvány, a második ciklusát töltő polgármester mandátuma is megszűnik, de Kiss a 2019. októberi 57 százalékos támogatottsága alapján bízhatott abban, hogy egy időközi választáson újra megkapná a polgármesteri megbízatást, a testület összetétele viszont megváltozhat.

Kiss írásos előterjesztésben azt írta, hiányzik az együttműködés a testületből, amire szerinte az a fő bizonyíték, hogy annak tagjai még a falu gyermeknapi rendezvényén sem bírtak „együttesen” részt venni.

Somlószőlős Község facebook oldala Kiss János Norbert, Somlószőlős polgármestere

A képviselők szerint ez az érv komolytalan. Az oszlatásról kialakult vitában emlékeztették is a polgármestert, hogy egyrészt ott voltak a rendezvényen, másrészt a gyermeknappal kapcsolatban korábban olyan határozatot hoztak, hogy együtt szervezik majd a programokat, ám ezekre az egyeztetésekre éppen a polgármester miatt nem került sor. Ezen a ponton aztán gyorsan változott a vita iránya, és előkerült Hadházy Ákos somlószőlősi látogatása.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő, aki a Facebook-oldalán rendszeresen foglalkozik vidéki önkormányzatok ügyeivel, azok között is főként a kétes eredménnyel záruló uniós beruházásokkal, május végén két bejegyzést is szentelt a Veszprém megyei településnek. Az egyik posztban a falu könyvtára elé épített feljáróról volt szó, amelyre 3 millió forintból szereltek vaskorlátot. „Pontosabban – írta Hadházy – ennyit fizettek ki az EU pénzéből annak a szociális szövetkezetnek, amelyben a helyiek szerint a polgármester cégének alkalmazottai dolgoznak. Szerencsére azt is tudjuk, mennyibe került valójában: a korlátot egy alvállalkozó 500 ezer forintért csinálta meg.”

Valakik lehívták ide ezt az úriembert, bár nem tudom, nevezhetjük-e annak, és lediktáltak neki különböző posztokat

– reagált Kiss János Norbert a községet érintő bejegyzésekre. A polgármester szerint a képviselők ezzel a húzással megint csak a rosszat emelték ki abból a sok munkából, amivel ő a falu életét próbálta jobbá tenni. A képviselők ezzel szemben azzal érveltek, hogy nem személyeskedésről van szó, hanem arról, hogy az önkormányzatnak normális jogi keretek között kellene működni, és a pénzekkel is el kellene tudni számolni.

A feloszlatásról szóló indítványt végül, ahogy az a jó ideje fennálló erőviszonyok alapján várható volt, 3:2 arányban leszavazták. A polgármester helyettese, a jogaitól és fizetésétől tavaly megfosztott Cseh Tiborné és két képviselőtársa nem támogatta a javaslatot.

Nagyjából egy évvel korábban már lezajlott egy hasonló oszlatási kísérlet. Akkor az verte ki a biztosítékot a polgármesternél, hogy az önkormányzat gazdasági és ügyrendi bizottsága ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A rendőrségi beadványban 12 pontban sorolták fel az elmúlt évek visszaélésgyanús ügyeit.

– A pandémia alatt teljesen megszűnt a kapcsolat a testület és a polgármester között, mindig kész tények elé voltunk állítva. Azt láttuk, hogy zajlanak kifizetések, amikhez nem találtunk korábbi testületi felhatalmazást. Ekkor döntött úgy egyhangúlag a képviselő-testület és a bizottság, hogy egy audit vizsgálatot kér a tisztánlátáshoz. Ezt egyedül a polgármester úr nem találta indokoltnak – mondta Cseh Tiborné. Az alpolgármester szerint az átvilágítás eredménye egyértelművé tette, olyan komoly problémákról van szó, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A polgármester annyira elzárta előlünk az információkat, hogy még azt is véletlenül tudtuk meg, hogy átadták használatba a bölcsődét és az óvodát. Már ott látszott, hogy baj van. Az épületek nem voltak kész állapotban, mégis hiánytalanul átvették

– nyilatkozta Nagy Gábor, a Gazdasági és Ügyrendi Bizottság külső tagja.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a nyomozás tavaly nyáron kezdődött, és jelenleg is folyik „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett gyanúja miatt, részleteket azonban a vizsgálat érdekeire való tekintettel nem árult el.

A bizottság egy szakértők által készíttetett pénzügyi átvilágítás után döntött úgy, hogy a hatóságokhoz fordul. A 2021 májusában befejezett audit az önkormányzat 2017 és 2020 közötti gazdálkodásának szabályszerűségét vizsgálta. Somlószőlős ebben az időszakban tíz támogatást nyert el a többi között az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, az óvoda, a bölcsőde, a közösségi ház és a piac felújításra. A források összesen több mint 400 millió forintot tettek ki. Az audit megállapította, hogy

minden támogatott beruházást a Buildmaxcorp Építőipari Szociális Szövetkezet nyert el,

mert árajánlataival eltalálta vagy nagyon közel járt a pályázati összegekhez. Az átvilágítás kiemelte azt is, hogy az önkormányzat szempontjából „teljességgel észszerűtlen”, hogy éppen egy olyan, frissen alapított vállalkozásra bízzanak minden párhuzamosan zajló megrendelést, melynek összesen egy (2019-ben kettő) munkavállalója van.

A képviselők szerint Kiss polgármester az előző ciklusban jó ideig úgy tolta át ezeket a beruházásokat a képviselő-testületen, hogy nem készült róluk részletes írásos előterjesztés, csak megszavaztatta őket. Sőt az auditban az is szerepel, hogy számos esetben történt több millió forint értékű szerződéskötés testületi határozat nélkül.

A képviselők azt is állítják, hogy a polgármester ezekben az ügyekben ma sem akar együtt dolgozni velük, a pénzfelhasználásról szóló döntésekből igyekszik kihagyni őket. Azt gyanítják, hogy a Buildmaxcorp Szövetkezetet valójában a polgármester irányította az emberein keresztül, és a cég gazdálkodása összefolyt a polgármester építőipari vállalkozásával és az önkormányzat tevékenységével. Ezt a kapcsolatot a polgármester nem ismerte el.

A szövetkezet korábbi vezetői nem akartak nyilatkozni, amikor érdeklődtünk náluk, hogy tettek-e már tanúvallomást a rendőrségen. A Buildmaxcorp jelenlegi ügyvezetője, aki közmunkásként dolgozik az önkormányzatnál, viszont azt közölte, neki fogalma sincs a szövetkezet működésével kapcsolatos ügyekről, és arról sincs információja, hogy miért vizsgálódik a rendőrség a cég beruházásai körül. Sperlné Horváth Gizella lapunknak azt mondta,

eddig bogyós gyümölcsök és makk gyűjtésével foglalkozott, céget a decemberi ügyvezetői kinevezése előtt nem vezetett.

Megkérdeztük tőle azt is, hogy hogyan került akkor a szövetkezet ügyvezetői posztjára, ám erről nem kívánt nyilatkozni.

Az, hogy a mindent elnyerő cég gyakran sufnituning megoldásokat alkalmazott a megbízások teljesítésénél, nem volt titok a képviselők előtt, különösen azután, hogy a beruházási bizottság több hivatalos bejárást tartott a műszaki ellenőr által már korábban első osztályú minőségben átvett építkezéseknél. A szabálytalan, néhol egyenesen veszélyes megoldások közül a legfurcsább az volt, hogy az orvosi rendelőt a felújítás után úgy adták át használatba, hogy az épület hátsó falából egy kiálló, sehova be nem kötött csövön folyt ki a szennyvíz a szabadba.

A beruházások garanciális javításának ugyanakkor sehol sem sikerült érvényt szerezni, mert elmaradtak a szerződésben előírt, a polgármester által összehívandó megrendelői ellenőrzések.

A 24.hu megkereste Kiss János Norbert polgármestert is az önkormányzatban zajló vitákkal kapcsolatban, de a polgármesteri hivatalból nem érkezett válasz. Amikor végül telefonon elértük, a polgármester közölte, azért nem nyilatkozik, mert „rosszindulatú emberekkel, hazaárulókkal, akik csak a rosszat akarják” neki és a falunak, nem akar foglalkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik