Közélet

Vörös Imre: „Alkotmánybíróságként” kiiktathatja az új parlament a NER törvényeit

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A kizárólagos hatalomgyakorlást szolgáló törvények ellen a volt alkotmánybíró szerint az új Országgyűlésnek kell fellépnie.

Vörös Imre professzor, akadémikus a Klubrádióban arról beszélt, az új Országgyűlésnek át kellene vennie az Alkotmánybíróság szerepét, hogy a jelenlegi ellenzék a NER után kormányozni tudjon. A parlamentnek kell kimondania, mely törvények sértik az Alaptörvényt.

Mint mondta, papír van róla, hogy az Alkotmánybíróság azzal sem foglalkozik, hogy még a jelenlegi Alaptörvényben is szerepel a közhatalom kizárólagos birtoklására törekvés tilalma, ami ellen törvényes eszközökkel mindenki köteles fellépni.

(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

Emlékeztetett rá, 2013-ban Pusztai Erzsébet, Bokros Lajos és Kajdi József erre hivatkozva nyújtott be indítványt. Felsorolták legalább húsz törvény olyan cikkelyeit, amelyek a közhatalom kizárólagos birtoklását segítik. Az Alkotmánybíróság végzésében közölte, nem foglalkozik az üggyel, mert ők nem érintettek.

Vörös Imre szerint ez ugyanakkor egy alapvető jelentőségű passzus, ha pedig az Alkotmánybíróság nem érvényesíti a szabályt, hogy törvényekkel sem építhető önkényuralom, akkor az Alaptörvény többi rendelkezésének „semmi jelentősége nincs”. Az Országgyűlésnek ezért az Alkotmánybíróságtól, ezt a cikkelyt érintően, vissza kell vennie a feladatkört.

Azt követően a parlament maga nyilváníthatná alkotmánysértőnek adott törvények bizonyos paragrafusait, ha a közhatalom kizárólagos birtoklásáról van szó. Vörös Imre szerint ez nem elsősorban jogi kérdés, a társadalom reakciójától és attól függ, hogy az emberek diktatúrában szeretnének-e élni.

A professzor a magyar jogállamiság újraalkotásában azért hangsúlyozta az Országgyűlés szerepét, mert hatásköre alapján, más szervre nen lehet számítani az alkotmányosság kérdéseiben.

A professzor régóta kritizálja az Orbán-kormány által az elmúlt 11 évben levezényelt jogalkotást, nemrég pedig alkotmányossági szempontból bírálta a koronavírus-járvány miatt bevezetett különleges jogrendet az Eötvös Károly Intézet honlapján.

Kapcsolódó
Őszig tarthat a veszélyhelyzet
Újabb 90 nap hosszabbításról szavazhat a parlament.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik