Közélet koronavírus

Operatív törzs: A 89 év felettieket oltják elsőként az idősek közül

Mára gyakorlatilag minden Magyarországra megérkezett vakcinát eloltottunk, 129 689 fő kapott oltást, 1643 fő már a második dózist is megkapta, közölte György István az operatív törzs keddi tájékoztatóján.

A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára arról beszélt, a következő vakcinaszállítmány szerdán várható, de a Pifzer jelezte, kevesebb oltást tudnak majd szállítani. Most 35 685 fő oltására elegendő vakcina érkezik, de az újabbra egy hetet kell várni.

Lassabban tudunk haladni az oltásokkal, mint ahogy szeretnénk

– fogalmazott.

Elmondta, az oltási munkacsoport szeretné megkezdeni a lakosság tömeges oltását, de ezt csak akkor lehet megtenni, ha van elegendő vakcina. A brüsszeli beszerzés nagyon lassú, ezért az oltási munkacsoport teljes mértékben támogatja, hogy bárhol is elérhető biztonságos és hatékony vakcina a világban, azt meg kell venni.

Kapcsolódó
A világ egyik leggazdagabb országa lehet Orbán új laboratóriuma
Az ország és a kormány is nagyot nyerhet a kínai vakcinával, a képletben azonban túl sok a bizonytalan tényező. A vakcinát először engedélyező Egyesült Arab Emírségekben bárki besétálhat érte, míg a Pfizerre ott is várni és regisztrálni kell.

Az eddig beoltott 130 ezer emberből 120 ezer egészségügyi dolgozó, Megkezdtük az idősotthonok lakóinak oltását is, 90 idősotthonban tízezer embert oltottunk, de messze még a vége, hiszen összesen 1900 bentlakásos intézmény van. Ezekből az intézményekből előzetesen 80 ezer ember jelentkezett oltásra

– közölte.

Az egészségügyben dolgozók, idősotthonok és szociális dolgozók oltását követően jönnek a 60 év felettiek.

Elsőként a 89 év felettiek oltására fog sor kerülni, ők többnyire otthonukban kapják majd meg a vakcinát, a háziorvosuk fogja beoltani őket, akik minden információt megkapnak

– magyarázta.

Hogy pontosan mikor kerül sor az oltásokra, egyelőre nem lehet megmondani, ez a vakcinabeszerzéstől is függ.

Életkori idősávban fogunk haladni. Amikor a 60 év alattiakhoz elérünk, a fiatalabb krónikus betegek és az egészségesek következnek, ekkorra az oltópontok száma is növekedni fog

– mondta György István.

Jelezte, minden célcsoport értesülni fog a rá vonatkozó tudnivalóról.

Müller Cecília elismételte, holnap érkezik a Pfizer-vakcina újabb szállítmány. Kérte az idős korosztályt, annak higgyenek, ahonnan megfelelő hiteles információkat kapnak.

Ez rendkívül fontos, mert nagyon sok megtévesztő információ kering az interneten is. Ne annak higgyenek, amit a szomszédtól hallanak, vagy nem tudom honnan, ezek félelmet keltenek, elbizonytalanítják őket. Mi a sajtótájékoztatókon pontosan fogjuk önöket informálni a helyzetről és a vakcinákkal kapcsolatos információkról is

– közölte.

Jekezte, melegen üdvözlik az Európai Bizottság kezdeményezését, hogy a tagállamoknak nyárig be kellene oltania mindenkit, de ehhez vakcinákra van szükség.

Az országos tiszti főorvos újságírói megkeresésére elmondta, egy végstádiumos betegnél az oltóorvos feladata mérlegelni, hogy a beavatkozásnak (azaz a vakcinának), vagy a beavatkozás elmaradásának van nagyobb kockázata.

Mindenkit arra kér, abban az időpontban jelenjen meg a második oltásra, amit kapott az első oltás alkalmával.

Fontos, hogy a vakcina előírásának megfelelően oltsunk, mert ebben az esetben garantálja a gyártó azt az immunitás elérését, amire törekszünk. Ha nyomós okból nem tud erre sor kerülni, akkor mindenképp értesítsük az oltóhelyet, hogy az időpont másnak felszabaduljon.  Egy-két napos eltérés viszont nem jelent problémát

– közölte.

Müller Cecíliát kérdezték arról is, hogy van, hiszen ő már megkapta a vakcinát.

Rendkívül jól érzem magam, helyi reakciókról sem tudok beszámolni, nem volt semmilyen kellemetlen hatása a védőoltás beadásának, de környezetemben kollégák beszámoltak róla, hogy jellemzően bőrpír, izomfájdalom előfordult. Egy kolléganőm beszélt arról, hogy fejfájása volt, hogy az oltástól-e vagy a fronttól, azt nem lehet tudni

– felelte.

Kapcsolódó
Egy magyar városban mértek az átlagosnál magasabb koronavírus-koncentrációt
Továbbra is többnyire stagnál a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik