Közélet

Gyorsan összeomlott a magyar Facebook tulajdonosi háttere

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A mélymagyar közösségi oldal tulajdonosai közül kiszállt a közép-amerikai offshore cég, közösségi finanszírozásra váltanak.

Kilépett a magyar közösségi platform tulajdonosai közül a közép-amerikai offshore paradicsomban bejegyzett a Murmurati Limited. A Hundub egy belső közleményben jelentette be, hogy a folyamatos sajtótámadások és a minden alapot nélkülöző összeesküvések miatt a társaság kiszáll, így Pál Csaba marad az oldal egyetlen tulajdonosa.

A semmiből felbukkant magyar Facebook-klónról korábban már megírtuk, hogy az ügyvezető-alapító, Pál Csaba a decemberi induláskor nem rendelkezett sem vállalkozói, sem pénzügyi háttérrel, hiszen egyetlen cégben sem volt tulajdonos vagy cégvezető. A belizei regisztrációval rendelkező Murmurati magyar képviselője, Rácz Mihály viszont szerteágazó irányító tapasztalatokat tud felmutatni, egykori cégeit azonban sorban fizetésképtelenné kellett minősíteni, majd 2016-ban a bíróság magát Ráczot is eltiltották öt évre a cégvezetéstől.

A közlemény szerint ebben a felállásban kizárólag közösségi finanszírozásból tudják majd működtetni a Hundubot.

Kapcsolódó
Hundub: gagyi Facebook-klón az új magyar közösségi oldal
Nem az a legnagyobb baj a Hundubbal, hogy összetákolt másolat, hanem az, hogy biztonsági és jogi szempontból is komoly aggályokat vet fel.

A Hundubra a csendes indulást követően akkor figyelt fel a sajtó, amikor a Magyar Nemzet ajánlgatni kezdte, azt állítva, hogy a Hundub Magyarország válasza lehet a Facebook folyamatos és indokolatlan cenzúrájára: olyan közösségi oldal, amely nem alkalmaz politikai alapú tiltásokat. A cikk nyomán Hadházy Ákos ellenzéki képviselő azt írta, hogy kormánysajtótól érkező ingyenreklám nem lehet véletlen, szerinte elképzelhető, hogy a Facebookkal gyakran konfliktusba kerülő kormányzat egy idő után erre a platformra váltaná le az első számú közösségi oldalt.

Bár Orbán Viktor miniszterelnök profilja valóban az elsők között jelent meg az oldal felhasználói között, a magyar Facebook indulásán egyelőre nem látszik a kormányzati hátszél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik