Közélet

SZFE: nem sikerül érvényteleníteni a félévet

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Februárig pótolhatnak a diákok, írta az egyetem vezetősége. Nincs mit pótolni, írták a diákok.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése új tantervi rendet készített, értesítette a hallgatókat arról, hogy a 2020/2021-es tanév őszi szemeszterében elmaradt tanegységeket utólag pótolhatják február elején.

A hallgatók ezt elutasítják, úgy vélik, nem sikerül érvényteleníteni a félévet, a vizsgaidőszak ezen a héten kezdetét veszi.

Szerintük a „tanév új rendjének” kiadása azt jelzi, hogy az „egyetem illegitim vezetősége” felismerte, dokumentáltan megtartott tanórákat, kurzusokat meg nem történtnek tekinteni nem lehet,

 így már csak az általa elrendelt felfüggesztéstől számított két hét érvénytelenítéséhez ragaszkodna.

A hallgatók és oktatók közössége a tanév rendjének módosítását elutasítja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján megjelentetett levelet és a módosítást az általuk el nem ismert kancellár, Szarka Gábor és a jogszerűtlenül kinevezett általános rektorhelyettes, Novák Emil jegyzi. Szerintük azonban a tanév rendjét csak jogszerűen kinevezett rektori feladatokat ellátó személy módosíthatná, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek jelenleg nincs törvényesen megbízott akadémiai vezetője, így az SZFE hallgatói és oktatói a rendelkezést semmisnek tekintik.

Mint írták, a módosítás alapján is olyan két hetet akarnának velük pótoltatni, amikor volt oktatás, így értelmetlennek látják a tavaszi szemeszter meghosszabbítását, amit

az illegitim vezetőség a nemlétező körülményekre és szükségtelen pótlásokra hivatkozva másfél hónappal később kezdene el és másfél hónappal később fejezne be, mint rendesen.

Felidézték, a november 30-án közigazgatási perben támadták meg az általuk el nem ismert kuratórium és vezetőség rendelkezését a félév felfüggesztéséről, a Fővárosi Törvényszék pedig ki is mondta, az egyetemen az oktatás nem tekinthető felfüggesztettnek, a Neptun-rendszert működtetni kellene.

Kapcsolódó
Jogerős a Fővárosi Ítélőtábla döntése arról, hogy az SZFE oktatók és diákok sztrájkja jogszerű
Közleményben tudatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem sztrájkbizottsága, hogy a Fővárosi Ítélőtábla harmadszor is úgy döntött, jogszerű a sztrájk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik