Titkos hangfelvétel készítése miatt zárná ki a pártvezetés az MSZP megyei elnökét

Bizalomvesztésre hivatkozik Tóth Bertalan.

Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag és Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát, egyúttal kezdeményezte kizárásukat a pártból – írja a Magyar Nemzet egy elnöki levél alapján.

Tóth Bertalan levele alapján Dobáknak Egy elmaradt vita helyett. Hogyan vesztette el az önkormányzati választást a csepeli demokratikus baloldal című, a Facebookon közzétett írása miatt függesztették fel a párttagságát. Az elnök szerint a politikus által megfogalmazottak nem fedik a valóságot, és különösen rosszhiszeműek, mivel a csepeli pártszervezet Dobák jelenlétében tárgyalt az önkormányzati választásról.

Fekete Zoltán megyei elnök kizárását pedig azért kezdeményezték, mert egy párton belüli egyeztető megbeszélésről az érintettek tudta nélkül hangfelvételt készített, amit később el is ismert.

Az MSZP elnöksége döntött a párt marcali szervezetének feloszlatásáról is, mert az tartósan alapszabály-ellenesen működik. Döntöttek arról is, hogy a karcagi időközi választáson az összellenzéki jelöltet, Bodnár Csabát támogatják a szocialisták.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu