Közélet koronavírus

Olyan tanár is érettségiztethet, aki nem is dolgozik az iskolában

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra azt az április 20-i ajánlást, amelyet Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár küldött az intézményeknek a középszintű érettségi vizsgák megszervezésével kapcsolatban.

A levél szerint

az érettségik lebonyolításánál olyan tanári végzettséggel rendelkező pedagógusok is bevonhatók, akikkel az intézmény nem áll jogviszonyban.

A levélből az is kiderül, hogy az érettségi lebonyolítására elkezdték a felkészülést. Úgy fogalmaznak:

amennyiben a felügyelethez nem áll rendelkezésre megfelelő számú kolléga, azt jelezzék a fenntartó illetve a kormányhivatal felé, hogy időben kezelni lehessen a problémát.

Utóbbi azért fontos, mert a PDSZ arra szólította fel a pedagógusokat, hogy koordinált szabadságkivétellel akadályozzák meg az érettségi lebonyolítását. A szervezet úgy látja:

85 ezer gyereket és 6 ezer pedagógust rángassanak be érettségizni a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén!

A PDSZ koordinált szabadságkivétellel akadályozná meg a májusi érettségiket
nem akarják, hogy a tanárokat és a fiatalokat a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén rángassák be.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik