Közélet

Súlyos jogsértést követett el az önkormányzat, alig járt büntetés érte

Az ajánlatkérő súlyos jogsértést követett el azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a közpénzekkel való felelős gazdálkodás egyik alapvető rendelkezésének számító részekre bontás tilalmát és az ezzel szoros összefüggésben álló egybeszámítási kötelezettséget

– olvasható a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában, amellyel büntetést szabott ki a XXII. kerületi önkormányzatra.

Lapunk tárta fel tavaly szeptemberben, hogy az előző, fideszes vezetés alatt Budafok-Tétény önkormányzata zsíros megbízást adott egy olyan cégnek, amelynek tulajdonosa, Novák Zoltán Nándor régről ismeri az önkormányzat városfejlesztési és -üzemeltetési irodájának vezetőjét, Wohner Zsoltot. Egykor cégtársak voltak, az irodavezető feleségének pedig rokona a nyertes cég tulajdonosa.

Földutakat burkoltak le, az önkormányzat azonban részekre bontotta az eredeti tervek szerint összesen 1,2 milliárd forintos útépítési projektet (végül 1,7 milliárd fölé szaladt a számla), így sikerült elkerülnie a nyílt közbeszerzési versenyt – könnyebben utat találhatott a megbízások nagyobb része a Nova Bau Kft.-hez.

A Transparency International Magyarország szerint is messziről bűzlött a megoldás, ezért a közbeszerzési hatóság elnökéhez fordultak, indítson vizsgálatot. Ez zárult le január 8-án a közbeszerzési döntőbizottság határozatával, amelyből idéztünk. A hatóság azt látta bizonyítottnak, hogy az öt részre bontott építkezési projektnél csupán két részt érint a szabálytalanság: fizikailag kapcsolódó utcákat sorolt az önkormányzat két külön részbe, pedig ezt nem tehette volna meg, ezek egy építési beruházásnak tekinthetők. A szóban forgó utcák kivitelezési költsége 232 millió forint volt. A hatóság megtehette volna, hogy a maximális, 10 százalékos, tehát 23,2 millió forintos bírságot szabja ki, de vékonyan fogott a ceruza: mérlegelés után 3 milliós büntetés lett a vége.

Ezt pedig nem a zsíros építési megbízást elnyert cégre (három vállalkozás végezhetett munkát, a legnagyobb megbízás a Nova Bau Kft.-é lett), hanem az önkormányzatra rótta ki a döntőbizottság.

Ha onnan nézzük, a 232 millió forintos, a döntőbizottság szerint szabálytalan építési munkák után 1,3 százalékos büntetést szabtak ki, azonban ha a teljes projekt 1,7 milliárd forintos költségéhez viszonyítunk, akkor csak 0,17 százalékos büntetést vont maga után a közpénzekkel való felelős gazdálkodást megszegő súlyos jogsértés.

Azt nem találta problémásnak a döntőbizottság, hogy a városfejlesztési iroda vezetője és a nyertes cég tulajdonosa régóta ismerik egymást, pedig a Transparency International szerint súlyos összeférhetetlenség merül fel emiatt.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik