Közélet

A Fidesz elvesztette a németek támogatását a Néppártban

Korábban írtunk egy nagy cikket arról, hogy mit veszíthet a Fidesz a Néppárttal való szakítással. Az egyik legfontosabb veszteség az, hogy ezentúl nem lesz ott egyetlen nagy frakció sem, hogy megvédje a magyar kormánypártot a támadásoktól. Most viszont úgy tűnik, hogy nem kellett a szakításig várni a támogatás elvesztésével.

Mit veszíthet Orbán a Néppárt nélkül?
A napokban kiderülhet, hogy a Fidesz elvesztette-e az összes olyan előnyt, amelyet a Néppárt adhat. Ha igen, tényleg megérheti inkább kilépni.

Az Európai Parlament mai szavazási jegyzőkönyve alapján az Európai Néppárt túlnyomó többsége is megszavazta azt, hogy az EP ismét elítélje Magyarországot. Egyedül a franciák, az olaszok és a spanyolok régi konzervatív pártjai álltak ki a Fidesz mellett, ők viszont hiába jönnek fontos országokból, nincsenek kifejezetten sokan.

A német konzervatív képviselők eddig mindig kiálltak a Fidesz mellett az Európai Parlamentben. Ezért fontos mérföldkő, hogy most ez a támogatás is elveszett. A német CDU/CSU-képviselők vagy megszavazták a határozatot, vagy néhányan tartózkodtak. A magyar és a lengyel kormányt csak a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia, valamint a valamivel kevésbé jobboldali ECR támogatta, ami nem meglepő, mert ennek a lengyel kormánypárt a legfontosabb pártja. A liberálisok és szocialisták közül senki nem szavazott nemmel.

Novák Katalin már ki is mondta, hogy ez egy erős érv lesz majd a szakítás mellett. Ez annyiban igaz is, amennyiben a kirúgás erős érv lehet a munkahelyváltás mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik