Közélet

Simonka György tagadja bűnösségét, több mint száz tanú meghallgatását kezdeményezi

Kedden reggel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Simonka György büntetőpere. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolja az ügyészség.

A politikus az előkészítő tárgyalás előtt arról beszélt, nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Mint mondta, nem örül annak, hogy a bíróságon kell lennie neki és a családjának – akik közül többen szintén vádlottak. A képviselő szerint most nyílik meg a lehetősége arra, hogy bemutassa:

mi nem bűnözők vagyunk, hanem ártatlanok.

A politikus ügyvédje, Bánáti János – a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke – azt mondta, a tárgyalás előtt semmilyen nyilatkozatot nem tesz a vádról Simonka György. Kiemelte, több bizonyíték kirekesztését fogják kérni az eljárás során. Hozzátette, Simonka nem fogadja el a vádirati tényállást.

Simonka arról is beszélt, nem látja az összhangot a vádirat és a nyomozati iratok között, ezért bízik benne, hogy változni fog a vádirat. De – mint mondta – leginkább abban bízik, hogy a bíróság kimondja az ártatlanságát. A politikus ahhoz is hozzájárult, hogy kép- és hangfelvételek készüljenek róla a bíróságon.

Bejelentette továbbá, hogy a per során tanúként akarják meghallgatni a jelenlévő Hadházy Ákost és Bod Tamást, aki korábban az Együtt Békés megyei képviselője volt, a Magyar Narancs újságírója. Ha így lesz, akkor elvileg a tárgyaláson nem lehetnek majd jelen, az előkészítő ülésen azonban bent maradhattak.

Simonka György és felesége, valamint az első és másodrendű vádlott sem ismerte be bűnösségét. Mindannyian vallomást kívánnak tenni az eljárás során, Simonka több mint száz tanú meghallgatását kezdeményezi.

A negyedrendű vádlott, Kerényi János országgyűlési képviselő, a Fidesz dél-alföldi regionális-pártigazgatójának unokaöccse,  Kerényi István szinten tagadta bűnösségét.

Két másik fideszes parlamenti képviselő rokonait is megvádolták Simonka büntetőperében
Simonka György és felesége, valamint unokahúga mellett Kerényi János regionális pártigazgató és Varga Gábor rokonait is a vádlottak padjára ültetik – derítette ki a 24.hu.

Simonkáék kérték a már elkészült szakértői vélemények kizárását, valamint, a tanúk nevének zárt kezelését, mert félnek hogy a sajtó zaklatni fogja őket. Ügyvédje elmondta, igazságügyi szakértőt vesznek igénybe. Simonkáék kérték az ügy koronatanújának, J. Gábornak a kizárását is. J. Gábor köti össze Magyarország történetének legnagyobb pénzügyi csalását, a 250 milliárd forintos mínusszal végződő Quaestor-botrányt és Simonka György ügyét.

A Quaestor-botrány kétes figurája a fideszes Simonka György intézője volt
Mindkét ügyet megúszta. Részben az ő terhelő vallomása miatt emeltek vádat a fideszes politikus ellen.

A tárgyalás előtt a Fővárosi Törvényszék is sajtótájékoztatót tartott, ahol elhangzott, hogy nem mindennapi ügyről van szó: összesen 70 ezer oldalnyi irat készült az ügyben, és az ügyészség 35 tanú meghallgatását kezdeményezte.

Az előkészítő tárgyalás azzal kezdődött, hogy az ügyészség ismertette a vádirat lényegét, ennek egyik legfontosabb állítása az, hogy a vádhatóság egyértelműen Simonkát tarja a bűnszervezet egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen irányítójának. A 24.hu korábban több cikkben is beszámolt a kormánypárti politikus és társai ellen megfogalmazott vádiratról:

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint
A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került – tudta meg a 24.hu. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben.

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztusban közölte, hogy Simonka György és társai ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Simonka György az ügy harmadrendű vádlottja, őt a sorban a vád fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. egykori ügyvezetői előzik meg, ám az ügyészség Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának, aminek segítségével vissza nem térítendő költségvetési forrásokat szereztek meg.

A fideszes politikus ellen rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg az ügyészség, a vád szerint például lefizette cége felszámolóját és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárásának leállításáért is kenőpénzt adott, igaz, a jelek szerint nem a megfelelő személynek. Nemcsak Simonkának és családtagjainak, hanem két másik fideszes országgyűlési képviselő hozzátartozóinak is a vádlottak padjára kell ülnie. Simonkára nyolc és fél év fegyházbüntetést kért a vádhatóság teljes vagyonelkobzás mellett.

Kiemelt kép:Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik