Közélet

Győri MSZP: Úgy tűnik, Borkai Zsolt lányok mellett fiúkat is vett magának

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke kedden délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatón reagált arra, hogy a győri Jobbik elnöke bejelentette, hogy a párt győri alapszervezete visszalépteti négy egyéni képviselőjelöltjét. Pollreisz a 444 tudósítása szerint a történtekre utalva azt mondta:

Úgy tűnik, Borkai Zsolt lányok mellett fiúkat is vett magának.

Az MSZP-s politikus szerint öt nappal az önkormányzati választás előtt már nem tehetnek semmit ez ügyben, az érintett körzetekben nem lesz ellenzéki kihívója a kormánypárti jelölteknek. Megjegyezte egyúttal, hogy polgármester-jelöltre ezekben a körzetekben is szavazhatnak a helyiek, és mint mondta, reményeik szerint a jobbikosok döntése mozgósíthatja az ellenzék támogatóit, így akár jobb eredményt is elérhetnek a többi körzetben.

Pollreisz szerint hatással lehetett a jobbikosok döntésére Borkai Zsolt győri polgármester, szerinte Borkai „a hétfőn felolvasott üzenetében harcot hirdetett, ez annak lehet az egyik állomása”.

Újabb szexvideó jelent meg Borkai Zsolték bulijáról
A blog szerzője azt ígéri, hamarosan egy korrupciós szál is érkezik majd.

Kiemelt kép: Facebook/Momentum Győr

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.