Közélet

Ez okozhatta a dunai hajóbaleset meg nem talált áldozatának halálát

A szakértői vélemények alapján elképzelhető, hogy a dunai hajóbaleset utolsó, eddig még meg nem talált áldozatának halálát közvetlenül valamelyik Viking hajó okozta, mondta Magyar György, a Hableány elhunyt matrózának családját képviselő ügyvéd az atv.hu-nak.

Az ügyvéd szerint a balesetet okozó Viking Sigyn mögött haladó másik Viking hajó a baleset helyszínén úgy haladt át, hogy még láthatta az embereket a vízben. Magyar elmondta:

Borzasztó nagy hiba, és ez is kitűnik a szakértői véleményből, hogy a jelzést három-négy perccel később adta le az első Viking kapitánya, következésképpen szervezetlen és káoszszerű volt a mentés. Sokkal több embert láttak a vízben, mint amennyit végül is kimentettek. Ez egy nagyon súlyos felelősség.

A Viking Sigyn szeptember eleje óta nem járt a magyar fővárosban, de az ügyvéd szerint már hiába is néznék át alaposan a hajót, ugyanis ezt a vizsgálatot közvetlenül a baleset után kellett volna elvégezni.

A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, és 27 áldozat holttestét találták meg a hatóságok.

Dunába szórt rózsákkal búcsúztatták a Hableány áldozatait
Tradicionális dél-koreai felvonulással tisztelegtek az elhunytak előtt.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik