Közélet

Újabb szexvideó jelent meg Borkai Zsolték bulijáról

Újabb videót tett közzé Borkai Zsolték horvátországi utazásáról Az ördög ügyvédje nevű blog. A kedd reggeli bejegyzésben az ismeretlen szerző azt írta:

Borkai, egy dolgot mindig elfelejtesz: ügyvéd vagyok, tudom mit csinálok. Veled ellentétben tudom, hogy Horvátországban a prostitúció illegális. Szóval tegnap bevallottál pár év börtönt – Rákosfalvy haverodat is terhelve. Hiszen ti szerveztétek tavaly például a pünkösdi dorbézolást, te fizetted ki a lányokat is, a hajóval pedig – társaiddal együtt – a helyszínt biztosítottad. Tetted mindezt hivatalos személyként, ami súlyosbító tényező.

A blog szerzője ezen kívül azt írta, hamarosan egy „korrupciós szál” is érkezik majd, továbbá megjegyezte, hogy a polgármester nem beszélt arról a beismerő videóban, hogy ad-e bármilyen mintát, hogy ellenőrizhessék, fogyasztott-e kábítószert az elmúlt időszakban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az oldal, ahol a korábbi felvételeket publikálták, hétfő kora délután elérhetetlenné vált, azonban egy másik felületen nem sokkal később újra elérhetőek lettek a korábbi bejegyzések is.

Borkai Zsolt az esettel kapcsolatban először hétfőn nyilatkozott, a Győrplusz TV-nek többek közt azt mondta, a napokban róla megjelent felvételek több éve készültek, amelyek „részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak”.

Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni, elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam, és soha nem éltem illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír csakis manipuláció. Törvénysértést nem követtem el. Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás indítását kezdeményezem

– mondta Győr polgármestere.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik