„Nem merek elköltözni, mert féltem a gyerekeimet, ha esetleg lakcímkártya-problémák miatt kilakoltatnának” – mondja a 43 éves, szklerózis multiplexben szenvedő Indig Éva a botjára támaszkodva. „A saját lakásomba pedig már lassan be se tudok menni, hiszen a harmadik emeleten van, és nincsen lift. Nem jó ez így.”
Éva egy azok közül, akik utcára mentek vasárnap Budapesten, hogy a lakhatási válság megoldása és az elérhető szociális bérlakások érdekében tüntessenek. A külföldön diplomázott, több nyelven beszélő asszony azt mondja, a lakáshelyzet miatt már kényelmetlenül érzi magát az országban. Ugyan állapota miatt ő nem vonult végig a tüntetőkkel, a megjelentek – köztük civil szervezetek képviselői, politikusok – tettek arról, hogy a kétségbeesése hangot kapjon.
„Az, hogy lakhatási válság van, elcsépelt mondás, senki sem kapja fel erre a fejét. De mikor mondhatjuk, hogy mindent megtettünk ebben az ügyben? Talán soha” – kezdte beszédét Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület alapítója a 9. Lakásmeneten. És habár a megjelent körülbelül ezer résztvevő már rutinszerűen masírozott keresztül Budapest belvárosán, hiszen a legtöbbjüknek ez már a sokadik Lakásmenete volt, a jövő vasárnapi önkormányzati választás miatt a szokottnál talán nagyobb volt az érdeklődés.
A Nehru-parton még gyérebb taps fogadta az ott beszédet mondó aktivistákat, de az érdeklődőket az Erzsébet téren már inkább lázba hozta az ott csatlakozó Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt. Az eseményre meghívást kapott a hivatalban lévő Tarlós István is, aki azonban a szervezők elmondása szerint még csak nem is reagált.
„Én tudom azt, hogy milyen nehéz a civileknek, akik minden politikust kritizálnak, mégis odaengedni egyet a színpadra – fogalmazott beszédében Karácsony. – De megtiszteltetés az, hogy olyan civilekkel politizálhatok együtt, akik a civilségüket nem feladva, de a politikába behozva, velem együtt küzdenek azért, hogy megváltoztassuk Budapestet.”
A főpolgármester-jelölt nem volt egyedül azzal, hogy a lakhatást aktuálpolitikai szempontból közelítse meg. Misetics Bálint szociálpolitikus, A Város Mindenkié Csoport aktivistája záróbeszédében arról beszélt: „A lakhatás nem magánügy, hanem közügy. Ebben az államnak ugyanúgy felelőssége van, mint az egészségügyben vagy az oktatásban. A választásnak ez is a tétje, és felelősségünk, hogy jól döntsünk.”
Ez a hangvétel különbözött az első lakásmenetek miliőjétől, ahol a szervezők pártpolitikától mentes felszólalásokat vártak, és a közszereplőket is arra kérték, hogy ne pártok színeiben, hanem magánemberként látogassák az eseményt. Molinókkal és zászlókkal ezúttal az MSZP-t és a Momentumot lehetett kiszúrni. „Igenis helye van itt a pártpolitikának, hiszen ez a rendezvény közvetlenül kapcsolódik olyan társadalmi ügyekhez, amikkel nekünk kötelességünk foglalkozni” – mondta ezzel kapcsolatban Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.
De a meneten felvonuló civil szervezetek képviselői is hasonlóan látják. „Egyre inkább úgy érzem, hogy muszáj politikusokat hívni a Lakásmenetre, nem lehet ezt tisztán civil kezdeményezésként kezelni” – mondta például Kiss Anikó, a SZOCSOMA nevű, főként vidéki roma hajléktalanokat segítő csomagküldő szolgálat alapítója.
Amikor nem a választás és a politika volt terítéken, a felszólalók személyes tapasztalataikról számoltak be a lakásválság kapcsán. Kemény András az utcán élők társadalmi integrációjáról beszélt, Kovács Vera a társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozta, míg az AVM aktivistája, Tóth Fanni a hajléktalanságon túl a társadalom megannyi szegletét érintő problémaként beszélt a helyzetről.
Én is szociális bérlakásban nőttem fel, gyerekként folyamatosan aggódnom kellett, hogy lesz-e lakásunk. Most lassan harminc leszek, és még mindig fennáll ez a veszély
– mondta.
Az esemény végül az Erzsébet téren a Mayberian Sanskülotts, Szabó Benedek és a Carson Coma rövid koncertjével ért véget, míg a Food Not Bombs aktivistái teát és szendvicseket osztottak a megjelenteknek. Ezután ment, aki tudott, haza.
