Közélet

Elment a Felházra, Isten elkérte az összes pénzét

Az adományozó az összes El Caminóra félretett pénzét odaadta.

Az Orbán Gáspár nevével is fémjelzett Felház közösségi oldalán azt hirdeti magáról, hogy náluk Jézus Krisztussal is találkozni lehet,

úgy, ahogy Ő van.

Erre most bizonyítékot is adnak, hiszen az egyik Felház után az adományok számolásakor találtak egy levélbe csavart köteg pénzt.

Facebook/Felház

 

A 300 ezer forint értékű valuta adományozója ebből a pénzből ment volna az El Caminóra négy nap múlva.

Az a pénzösszeg, amit bedobott az adományok közé az összes félretett pénze volt az utazásra, viszont Isten elkérte tőle az alkalmon. Hezitált, hogy bedobja-e vagy sem, de végül úgy döntött megteszi, mert bízik Istenben annyira, hogy majd kirendel neki mindent, amire szüksége lesz az útja során. 🙏☝

A Felház nagyon hálás az adományért, nagyon szívesen hallanák a történet folytatását.

Nem megszűnik, hanem szintet lép a Felház
Jogi személlyé alakul, de egyház továbbra sem lesz Orbán Gáspárék mozgalma. Arra számítanak, hogy még szélesebb körhöz juthatnak el, és még nagyobb hatással lehetnek Magyarországra.

Kiemelt kép: Facebook/Felház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik