Közélet

Összefogás: kormányközeli üzletemberekkel bizniszelve ível felfele egy MSZP-s politikus cége

Kormányközeli gazdasági szereplőkkel együtt nyert el számos állami megbízást az utóbbi években egy befolyásos budapesti szocialista politikus, Czeglédy Gergő cégcsoportja – írja a Direkt36 tényfeltáró központ a 444-en megjelent cikkében.

Az MSZP óbudai szervezetét vezető Czeglédy érdekeltségébe tartozó Perfektum cégcsoport üzleti partnerei között van Várnai Tamás, a Fidesz-közeli gazdasági kör egyik legrégebbi tagja és Boros Attila, a letelepedésikötvény-program egyik meghatározó szereplője. Czeglédy vállalkozása emellett egy közpénzből megvalósuló beruházás során Mészáros Lőrinc cégével is dolgozott együtt.

Czeglédy (aki nem rokona a csalással gyanúsított szombathelyi Czeglédy Csabának) korábban a korrupciós ügyekbe belebukó Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kabinetfőnöke volt, de a párt belső ügyeit jól ismerő források a Direkt36-nak azt mondták, hogy közeli viszonyt ápol Molnár Zsolt budapesti pártelnökkel, az MSZP egyik legbefolyásosabb politikusával.

A tényfeltáró központ emlékeztet arra, hogy Molnárt korábban több kritika is érte az ellenzéki oldalon azért, mert karrierje során jó kapcsolatokat épített ki a Fidesz egyes képviselőivel.

A Perfektum-cégcsoport közel 870 millió forintnyi közbeszerzést nyert el önállóan indulva. Emellett a Czeglédy-cégek más vállalatokkal együttműködve is jelentkeztek állami és önkormányzati megbízásokra, és konzorciumi partnereikkel közösen 3,9 milliárd forintnyi megrendelést kaptak. A nyilvánosan elérhető adatokból az nem derült ki, hogy Czeglédyék a konzorciumi bevételekből mekkora arányban részesültek, de a politikus cégei az elmúlt években rendre több száz milliós bevételt produkáltak.

Állítja, keményen megdolgoztak a győzelmekért

Czeglédy a Direkt36-nak tagadta, hogy a jelenlegi rendszer haszonélvezője lenne. Azt írta, hogy Várnait régóta ismeri, de szerinte ő nem tartozik a „NER-lovagok” közé. Várnai volt az ügyvezetője az első Orbán-kormány idején komoly állami megrendeléseket elnyerő Ezüsthajó Kft.-nek, jelenleg pedig ő az egyik igazgatósági tagja az Andy Vajna tulajdonában lévő Tv2-nek, a kormányközeli médiagépezet egyik legfontosabb elemének.

Czeglédy közölte azt is, hogy a letelepedési üzletben feltűnt Boros Attilával nem találkozott, Mészáros Lőrinc cégével pedig nem állt érdemi kapcsolatban. Czeglédy közölte azt is, hogy keményen meg kellett dolgoznia a tendergyőzelmekért. Azt állította, hogy mivel számos esetben elutasították az amúgy árban kedvező ajánlatait, ezért csak úgy tudtak nyerni, hogy jogi úton megtámadták a közbeszerzési eredményeket.

Molnár Zsolt azt közölte, Czeglédy a politikai szövetségesei közé tartozik, de arról nincs információja, hogy mit csinálnak a cégei.

(Kiemelt kép: MSZP-sek 2018. április 8-án, a választás estéjén a Fidesz-KDNP sajtótájékoztatóját nézik. Fotó: 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik