Közélet

Lengyel László: Gyurcsány hívja csak bátran Botkát!

Békaemberek segítik Lengyel Lászlót a kertjében álló csőszkunyhóban. Gyurcsány-ellenes szeánszot tartanak. Villáminterjú hát mögül.

Tényleg szervezkedik Gyurcsány háta mögött?

Aki szervezkedik, sőt, aki él, az mind Gyurcsány háta mögött teszi mindezt. Ugyanis neki mindenki a háta mögött van.

„Az MSZP, a Párbeszéd, az Együtt, valamint Botka László és egy önjelölt királycsináló a DK háta mögött szervezkedik” – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a szombaton tartott évértékelőjében. Aztán a Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt azt is elárulta, hogy Lengyel László a konkoly.

Ez az egész egy vicc.

Ön Botkát látná szívesen a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjeként?

Alkalmasnak tartom.

Viszont semmi szüksége rá, hogy bárki titkon szervezkedjen az érdekében.

A lehető legnagyobb nyilvánosság előtt csinál mindent, nyíltan beszél, nyílt jelölt. Ezzel szemben a DK, pontosabban Gyurcsány Ferenc képtelen ellenjelöltet állítani, ugyanakkor annyit nem mond, hogy kedves Laci, gyere, tárgyaljunk.

Botka Laci? Vagy Lengyel Laci?

Haha. Botka Laci, természetesen. Ha engem hív, nem közvetítek. Hívja csak szépen Botkát, és tárgyaljanak. Aztán legföljebb összevesznek. Ennyi lett volna a föladat. És lényegében most is ennyi.

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

A DK-s Niedermüller Péter azt mondja, ön össze akart vele esküdni Gyurcsány ellen, de ő ellenállt.

Szegény, szegény Niedermüller Péter! Ezt nem is ő mondta.

De, úgy tudni.

Mások mondták róla.

Gyurcsány.

Nagy különbség. Kétségtelen, hogy békésen kávéztam vele egyet a minap, de ott szó nem volt arról, hogy föluszítottam volna Gyurcsány vagy a DK ellen.

Szóval semmi összeesküvés?

Hát mi a fenére kéne, lehetne összeesküdni?

Mi szükségem volna erre? Mi értelme lenne még? Még Orbán Viktor ellen csak-csak. De Gyurcsány Ferenc ellen?

Minek?

Nem viszi rá a lelke?

Előállhat még itt különös helyzet. Maga a szépséges Orbán Viktor mondta azt Szegeden, hogy Botkával tán a miniszterelnök-jelölti vitára is hajlandó. Ha az MSZP után a kis pártok is beállnak Botka mögé, de a DK azt kiabálja, hogy éljen Gyurcsány Ferenc, még olyan áron is, hogy így biztos a baloldal bukása és Orbán újrázása, hát, akkor lelkük rajta.

Még a kicsik sem álltak be. És az MSZP vezérkara se tűnik különösebben eltökéltnek Botka-ügyben.

Az MSZP már igent mondott, ez tény.

A kicsik pedig nem tudnak mást tenni: vagy támogatják Botkát, vagy mondanak egy szerintük alkalmasabb, esélyesebb jelöltet.

Mondjuk a DK is előállhat jelölttel, akár Gyurcsánnyal is, de ezt nem kockáztatja meg. Hol a jelölt? Sehol. Hol az Együtt jelöltje? És a PM-é?

Lattmann Tamás?

Kinek a jelöltje Lattmann Tamás? Olyan jelölt kell, aki vállalja a küzdelmet, és komolyan veszi őt a magyar társadalom, és meg tud vívni Orbánnal.

Botkát komolyan veszi a társadalom?

Komolyan. Sőt Orbán Viktor is. Botka meg tudna vívni Orbánnal.

Amúgy megértem Gyurcsány riadalmát, mert ha Botka mögött föláll a baloldal, az akár Gyurcsány végét is jelentheti, azt, hogy nincs rá szüksége.

Hadd kérdezek rá még egyszer: Lengyel László lakásán zajlanak titkos ellenzéki, Gyurcsány-ellenes szeánszok?

Természetesen. A kertemben odakint, a csőszkunyhóban. Békaemberek segítenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik