Közélet

Malőr a Kálvin téren – nem lehetett átszállni a 3-as metróra

Lezárt mozgólépcső fogadta az utasokat a 3-as és a 4-es metró összekötésénél vasárnap este. Csak a 3-asról lehetett átszállni a 4-es metróra, fordítva nem. Szabályosan nem. Az esetről Zoltán számolt be nekünk – és a BKK-nak.

2014. július 20-án, este kb. háromnegyed 8-kor több utastársammal együtt az M4-es metróról szerettem volna átszállni a Kálvin téren az M3-as metróra. Az M4 megállójából az átjáróalagútba vezető mozgólépcső rendben működött, nem volt fennakadás vagy korlátozás, sorstársaimmal együtt így mit sem sejtve indultunk át az M3 megállója felé.

m3-m4.jpg

Meglepve tapasztaltuk, hogy az átjáróalagút végén, az alagutat az M3 megállójával összekötő 4 mozgólépcsőből csupán egyetlen egy működik – az is az M3 megállóból hozza lefelé az embereket -, a másik három mozgólépcső le van zárva.

A tömeg egyre gyűlt, tanácstalanul álltunk a lezárt mozgólépcső előtt, mert nem értettük, az M4 metró megállójából miért engedték le az utasokat az alagútba, ha ott nem mehetnek tovább, miért nem mondja be senki, hogy miért nem lehet továbbhaladni, vagy miért nem áll oda egy forgalomirányító, egy ellenőr vagy egy bármilyen más BKK-alkalmazott, hogy tájékoztassa az utasokat.

Mintegy 8-10 perc után, a tilos jelzés ellenére – mivel, ismétlem: senki semmiféle tájékoztatást nem adott – elindult a tömeg felfelé a mozgólépcsőn. Az M3 megállójában ismét meglepetéssel szembesültünk: a metró közlekedése szemmel láthatóan zavartalan volt, semmi nem akadályozta, így semmi sem indokolta a mozgólépcső lezárását.

m3-m4(2).jpg

Az eset számomra azért kellemetlen, mert színházi előadásra igyekeztem. Azért választottam a két metrót, mert ez tűnt a leggyorsabb megoldásnak. A fent leírt malőr által eredményezett vesztegelés miatt el is késtem az előadásról.

Észrevételemet természetesen elküldtem a BKK-nak is. Jeleztem, várom magyarázatukat az esettel kapcsolatban: hogy fordulhat elő, hogy beengedik a tömeget oda, ahonnan aztán nem lehet továbbhaladni? Hogy fordulhat elő, hogy nem tájékoztatják az utasokat minderről? És hogy fordulhat elő, hogy minderről a BKK semmilyen fórumán nem esik szó, utólag sem? 

A képeket olvasónk készítette

Ajánlott videó

Olvasói sztorik