Halálos baleset helyszínére riasztották a rendőröket, a katasztrófavédőket és a mentőket szerda délután a 8-as főút veszprémi szakaszára. A katasztrófavédelem és a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a borszörcsöki és a devecseri elágazó közötti útszakaszon ütközött össze két autó eddig ismeretlen körülmények között, néhány perccel negyed 4 előtt.
Egyelőre annyit tudni, hogy a két kocsi frontálisan ütközött, a balesetben ketten a helyszínen meghaltak, egy sérültért pedig mentőhelikopter érkezett. Hogy állapota mennyire súlyos, később derült csak ki.
Az érintett szakaszt a rendőrség a mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta. A forgalomat – rendőri irányítás mellett – Devecser és Somlóvásárhely irányába terelik.