Közélet
Érzéstelenítésnek mindössze alkoholt ivott, miközben hat órán tartó munkával otthonában levágta mindkét lábfejét.
A kiskutyát az ötödikről kihajító nő azzal magyarázta tettét a Borsnak, hogy a Jack Russell-terrier megharapta ötéves kislányát.
A külföldi sofőr próbált menekülni a rendőrök elől, de elkapták.
Csütörtök reggel egy nyergesvontatóról leesett konténer miatt egy időre teljesen lezárták az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalát, valamint a főváros felé vezető pályatest belső sávját.
A sofőr áthajtott a piroson, keresztbe fordulva csúszott az úton, majd elkapta a BKK-buszt.
A férfi azért támadt rá áldozatára, hogy megerőszakolja.
A trió este, a kietlen utcán leste lehetséges áldozatait.
A Blikk értesülései szerint a tolvajok között rendőrök is voltak, ám a Hír24 úgy tudja, közalkalmazottak jártak rá a bizonyítékokra.
Állatokat mentettek ki a tűzoltók egy égő mezőgazdasági melléképületből csütörtökre virradó éjjel Pacsán.
Az egyenruhások harminc napot ültek előzetes letartóztatásban, ezért mentek perre.
Csak a külső sávban lehet közlekedni a kőröshegyi völgyhídon Nagykanizsa felé.
A vállalkozó nemcsak bissau-guineai útlevéllel kereskedett, hanem uruguayi állampolgárságot, ezt igazolandó úti okmányt is árult.
És nem értette a diszpécser értetlenkedését.
Legalábbis ezt állítja az elkövető.
Valószínűleg rosszul lett a sofőr.
Az eddigi legidősebb elítélt most 79 éves, és vélhetően már nem szabadul ki a rácsok mögül.
Napokig kereste a bradfordi rendőrség Rácz Anitát, akinek két héttel ezelőtt rejtélyes körülmények között veszett nyoma.
Az idős férfi ugyan állatnak hitte a fűben fekvő nő fejét, de szeme elég jó volt ahhoz, hogy ötven méterről egy lövéssel fejen találja.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.05.14.
Egymás után jelentek meg a karambol után, hogy elvigyék az útra és környékére került tárgyakat.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben szerda késő délután az 55-ös főúton, Mórahalom közelében.
Több egység dolgozik a helyszínen. A tűzoltók fedezékből oltanak, az égő helyiségben ugyanis gázpalackokat tároltak.
Megfelelő dokumentumok nélkül, illegálisan tevékenykedő külföldi modellek tucatjait gyűjtötte be a kínai rendőrség. Egy huszonéves magyar lány is köztük van.
- 23:16 A Milan 15 éve nem volt ilyen lehengerlő az első félidőben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 20:53 Sulyok Tamás megmutatta, mi van a táskájában
- 20:19 Kegyetlenül nagy verést kapott a kosárcsapat, amelyet a szövetség tartott az NB I-ben
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:22 „A szaúdi bajnokság erősebb, mint a holland” – Neymarék edzője nekiment a holland kapitánynak
- 16:39 Fotókon Maggie Smith élete, aki egy egész generáció számára marad örökre McGalagony professzor
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 15:35 Meghalt Maggie Smith
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 14:35 Török Gábor szerint a kegyelmi ügyhöz hasonlóan a Fidesz politikájának magját kezdi ki Orbán Balázs nyilatkozata
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 15:44 Meghalt a 18 éves bringás, aki nagyot bukott a vébén
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak