Poszt ITT

Sikerült eltüntetni a Csillag születik közönségkedvencét

Veres Robi, alias McDc a Csillag születik közönségkedvence volt két évvel ezelőtt. Azóta azonban szinte teljesen eltűnt a szemünk elől. Időközben megélt hullámvölgyeket is, de most újra boldog. Az okokról csak a Hír24-nek beszélt.

Veres Robit rapperként ismerhettük meg a Csillag születikben. A bicegő fiatalembert kiváló humora és gyors észjárása miatt azonnal megkedvelték a nézők. Még Fábry Sándor is elismerően beszélt róla, pedig ez nála nagy dolog. És bár az elején igencsak jól futott McDc szekere, hamar megtorpant a pályafutása.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Mi az oka annak, hogy az utóbbi időben alig hallunk rólad? Vannak még fellépéseid?

Persze, hívnak ide-oda, de jóval kevesebbet lépek fel, mint a Csillag születik után. Van, hogy havonta 6-7 meghívásnak is eleget kell tennem, de akadt olyan hónap is, amikor sehová nem mentem. Ráadásul a menedzsmentemmel is problémák akadtak. Úgy éreztem, hogy nem hallgatják meg az ötleteimet. Hiába mondtam nekik, hogy az emberek kíváncsiak rám, CD-t kellene csinálni, ez két év alatt sem valósult meg. Talán éppen ez az oka annak is, hogy kezdtek elfelejteni az emberek. Ám szerencsére időben észbe kaptam és váltottam. Három hete írtam alá a szerződést az új menedzsmenttel. Ők másképpen állnak hozzám. Már el is készült az első maxi CD-m, ami hamarosan megjelenik. Szeretnék videoklipet forgatni, amit korábban szintén nem sikerült megvalósítani.

Keserűséget érzek a hangodban. Haragszol az előző menedzsmentedre? Őket hibáztatod a sikertelenségért?

Nem haragszom rájuk, bár az tény, hogy velük nem sikerült megvalósítani a vágyaimat. Most már boldog vagyok, mert látom az előrelépést, a fejlődés lehetőségét. Nagyon bízom abban, hogy az új CD újabb és újabb felkéréseket hoz, és az anyagi helyzetem is helyreáll végre.

Pénzügyi problémáid vannak?

Nem szeretek panaszkodni. Nem élek nagy lábon, de nem halok éhen. Nincs saját lakásom, albérletben lakom. Nagyon vágyom arra, hogy beindítsam saját vállalkozásomat, de ezt pénz hiányában eddig nem tudtam megtenni. Vannak szoláriumgépeim, ezekkel szeretnék valamit kezdeni, de üzlethelyiséget bérelni nagyon sokba kerül. Civil munkám jelenleg nincs, csak a fellépésekből élek, és ha tehetem, még így is jótékonykodom.

Mások azt mondják, hogy az X-Faktorosok előnyben vannak a Csillag születikesekkel szemben, mert ti kevesebb reklámot kaptatok. Te is így érzed?

Van benne valami igazság, de azért bennünket is támogattak rendesen. Talán az X-Faktor körül nagyobb a felhajtás, hiszen külföldi licenc alapján készül, és ez ezzel jár. Én hálás vagyok az RTL Klubnak, hiszen nélkülük nem ismertek volna meg az emberek. Nem ők tehetnek arról, hogy az utóbbi két év nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Az tény, hogy az embernek nem könnyű a helyzete, hiszen egyre tehetségesebb emberek kerülnek ki a tehetségkutatókból. Nagy a verseny. A mostani X-faktorból Muri Enikő, Tarány Tamás és Kocsis Tibor a kedvencem. Persze kérdés, hogy ők mit tudnak majd kezdeni a műsor által kapott népszerűséggel, ha véget ér számukra a show.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik