Belföld

Jön az újabb paneltámogatás

Panelház (panelház)
Panelház (panelház)

Februártól lehet majd lakásfelújításra kedvezményt kérni. A költségek egyharmadát állja majd az állam, a maradékról még tárgyalnak. A cél most is a rezsicsökkentés.

A 700 ezer iparosított technológiával épült lakásból eddig 320 ezer újult meg, a megmaradt 380 ezer lakás felújítását 2020-ig kívánja elérni a kormány, ezért indítja el jövő februárban a Panel III. programot – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.

Egyharmad vissza nem térítendő

A program 500 milliárd forintba kerül – ismertette Horváth Attila Imre, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Ennek egyharmada lesz vissza nem térítendő támogatás, a kétharmad rész megosztásáról még folynak a tárgyalások, önkormányzati támogatás és MFB-hitel is szerepel a források között – tette hozzá az államtitkár.

A panelfelújítási programot – amely azonban nemcsak a paneles technológiával épített lakásokat, hanem a más, úgynevezett iparosított technológiát, így az alagútzsalusat, a síkzsalusat, a salakbetonosat is jelenti – 2001-ben az akkori Orbán-kormány indította el. Ennek folytatása volt a 2009-ben indított Panel II. program, amely annyi pályázatot fogadott be, hogy 2010-ben 14 milliárd forint forrás hiányzott a megvalósításhoz. A még hátralévő pályázatok lezárásához 4,2 milliárd forint szükséges, és ez rendelkezésre áll – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a visszalépések is csökkentették a szükséges forrást.

Eddig így volt

Jelenleg a felújítások finanszírozása három forrásból történik: egyharmad rész a vissza nem térítendő állami támogatás, egyharmad az önkormányzati támogatás és egyharmad a saját erő, amelyhez MFB-hitel is rendelkezésre áll.

Miután a 2014-2020 közti uniós költségvetési időszakban már épületenergetikai felújításra is igénybe lehet venni uniós forrást a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programból (KEHOP), így a vissza nem térítendő támogatás egy része ebből származik. Emellett a szén-dioxid-kvóta eladásából származó Zöld Finanszírozási Rendszer (ZFR) is rendelkezésre áll.

Az önkormányzatokkal még tárgyalnak a helyi támogatásról, miután az ilyen lakások 40 százaléka Budapesten található, így itt a kerületekkel kell megállapodni erről.
A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az MFB 40 milliárd forintos hitelkeretéből mára 10 milliárd maradt, és a tárca szeretné ezt feltöltetni újra 40 milliárd forintra.

Hogy még kevesebb legyen a rezsi

A pályázati feltételeket a tárca most dolgozza ki a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Csak komplex felújítást – a falak hőszigetelése, ablakcsere, gépészet felújítása, és ahol lehet, megújuló energiatermelés – támogatnak, és cél a 40 százalékos fűtésienergia-megtakarítás, amely tovább csökkenti a családok rezsijét – vázolta a feltételeket Horváth Attila Imre. Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta, hogy februárban a kvótaeladásból rendelkezésre álló 10 milliárd forinttal indul a program, majd – várhatóan a második negyedévtől – becsatlakozik az uniós forrás is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik