24.hu hírlevél

Orbán zöld lett, vendéglátója börtönbe ment, Bereményi mesélt

2020.04.04.
 

Orbán Viktor bezöldült, ez az utóbbi hét nap legváratlanabb fejleménye. A miniszterelnök a Várkert Bazárban tartott múlt vasárnapi évértékelőjén vált a klímaügy lelkes aktivistájává, intézkedéssorozatot hirdetett egy olyan témában, amelynek eddig létezésében sem volt biztos. Ürge-Vorsatz Diána éghajlatkutató el is mondta lapunknak, a legfontosabb eredmények egyike, hogy a kormány felismerte a bajt, s immár klímaválságról beszél, illetve konkrét tervekkel áll elő. Elemzésünkben azt írtuk a fordulatról, hogy Orbánék felismerték, a környezetpolitikát nem lehet már levenni a politikai napirendről, így a kormánypárt a politikai realitást tudomásul vette, egyúttal próbálja is privatizálni az ügyet, hogy az ellenzék ne használhassa a politikai napirend alakításában a következő évtized fontos ügyét.

Hogy a Fidesz pozíciója gyengébb, mint az előző ciklusban, azt jelzi, hogy Dunaújvárosban Kálló Gergely, az összefogott ellenzék jelöltje nagy fölénnyel ütötte ki a Fidesz által támogatott független indulót a képviselő-választáson, így ő mehet a Parlamentbe.

Bocskai Péter meg a börtönbe. A bíróság a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatóját 2018 novemberében jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. Bocskai volt az a nyíregyházi háromgyerekes családapa, akinek otthonában „váratlanul” megjelent a 2014-es kampányban Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elbeszélgessen vele. Mostanáig megromlott egészségi állapotára hivatkozva tologatta cellába vonulásának időpontját. Ám miután a 24.hu megírta a történetet, szinte azonnal a börtönbe szállították Bocskait.

Egyre többen fejezik ki elégedetlenségüket az új Nemzeti alaptanterv miatt, első körben inkább az irodalmi és történelmi problémák kerültek előtérbe, ám a lapunknak nyilatkozó tanárok szerint a természettudományi területen is jelentősek a problémák: csökkenő óraszám, változatlan tananyag, átgondolatlan újítások.  Persze bárhogyan is alakul végül az anyag, mindig lesznek Mihályi Barnabások, akik segítik az oktatást: a budapesti Rákóczi gimnázium végzős diákja informatikai fejlesztéseivel segítette iskolájában a tanárok és a tanulók munkáját, legújabb projektje forradalmasíthatja az iskolai tankönyvrendelést és -elosztást.

A városi közlekedést meg a Waze forradalmasította: videónkban azok az elkötelezett felhasználók tűnek fel, akik segítenek a program fejlesztésében. Túlzás lenne azt állítani, hogy a közösségiesség ilyen típusú értelmezésének, a civil kurázsinak köszönhetően épült fel tíz nap alatt az a hatalmas kórház, amelyet a kínai diktatúra a koronavírus elleni védekezés részeként emelt. Szükség lesz rá az biztos, miként az is, hogy immár Európában is van halottja a Vuhanból induló járványnak.

Nem tőle, hanem a múlt héten elhunyt Wichmann Tamástól búcsúzott megrendülten Gyarmati Andrea, aki cikkében ír kettejükről is: „Nézem azt a hajdan volt fiút a varázslatos mosolyával, aki először megérintette a szívemet, és akit még most, a vége felé is láttam benned.”

Gyarmatai fiatalságukról, emlékekről ír, ahogyan Bereményi Géza is régóta várt, most elkészült önéletrajzi regényében, amelynek megjelenés alkalmából múltidéző sétát is tartottak, amelyen az író ilyet is mondott kötetéről: „Nagyon sok tilos dolgot írtam bele, amit nem lett volna szabad megírnom. De most már mindegy. A szereplők nagy része meghalt, tehát megírhattam róluk bármit. Aki még él, annak úgy változtattam meg a nevét a könyvben, hogy az új név hangalakja hasonlítson az eredetire. A halottaknak viszont szégyentelenül leírtam a nevét. Kettőt már bánok is, hogy leírtam. Az aljasság volt. Aljasságokat is elkövettem ebben a könyvben. Annyira ragaszkodtam a nevekhez. Talán azért, mert nekem három nevem volt, így igazi névmisztikus vagyok.”

Számmágusnak nem mondta magát, így összeállítottuk mi a győztes számok ligáját: megmutatjuk, milyen számokkal lehetett nyerni a lottón az utóbbi évtizedekben. Ezzel a háttérrel kívánunk szerencsés számokat a játékosoknak.

Pető Péter

főszerkesztő

Pető Péter

Eljutottak a klímaválságig: nagy fordulatot hozhatnak Orbán tervei

Merész és világos célokat fogalmazott meg Orbán Viktor a kormány klímavédelmi akciótervének ismertetésekor. Hogyan értelmezhetjük kijelentéseit? Tovább »

 

Két igazság Magyarországon: súlyos bajban a Fidesz, nincs bajban a Fidesz

Írásunkban arra keressük a választ, milyen veszteségeket okozott a kormánypártnak az őszi önkormányzati választási vereség, és merre vezet az útja 2022-ig, amikor jó eséllyel újabb mínuszokat kell elkönyvelnie. Tovább »

 

Elfogatóparancsot adtak ki Orbán vendéglátójára, és bevitték a börtönbe

Csaknem egy éve nem kezdte meg szabadságvesztésének letöltését Bocskai Péter, cikkünk megjelenése után azonban rögtön intézkedett a büntetés-végrehajtás. Tovább »

 

Még csak most fog érettségizni, de már alaposan megkönnyítette a tanárai és diáktársai életét

Mihályi Barnabás számos informatikai fejlesztéssel írta be magát a saját iskolája történelmébe, legújabb ötlete viszont már nem csak a Rákóczi gimnáziumban hódíthat: országos érdeklődés mutatkozik a tankönyvrendelést forradalmasító applikációja iránt. Tovább »

 

Nincs biztos recept az ötös lottó megnyerésére, de azért jó tudni, mik a leggyakrabban kihúzott számok

Az ötmilliárd forintos főnyeremény tartja lázban az országot – megnéztük, hogyan alakultak a nyeremények, illetve a kihúzott számok az elmúlt évtizedekben. Tovább »

 

Ezeket a cikkeket is nagyon sokan olvasták:

Macaulay Culkin: A drogoknál sokkal keményebb dolgok is voltak az életemben
Két perc alatt a net sztárja lett a Lady Gaga dalszövegét folytató járókelő
Koronavírus: Észak-Koreában kivégeztek egy karanténba helyezett férfit, mert közfürdőbe ment
Közölte vőlegényével, hogy szakít vele, ha a Valentin-napon nem költ egymillió forintot rá
Vajna Tímea: Úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami
A 24.hu a Central Médiacsoport Zrt. által üzemeltetett internetes portál.
Ezt a levelet az általad megadott email címre előzetes hozzájárulásoddal küldtük, melyet a hírlevél feliratkozáskor adtál meg.
Ha mégsem szeretnél a továbbiakban szombat reggelenként 24.hu hétvégi hírlevelet kapni az előző hét legérdekesebb és legfontosabb cikkeiről, de szívesen olvasnád hétköznaponként reggeli összefoglalónkat, kattints ide a heti hírlevélről történő leiratkozáshoz.
Ha minden 24.hu hírlevélről szeretnél leiratkozni, vagy nem szeretnél értesülni saját vagy üzleti partnereink ajánlatairól, leiratkozási szándékodat az adatvedelem@24.hu e-mail címen vagy a Central Médiacsoport Zrt. Budapest Pf. 1872. postai címen jelezheted.

Copyright © 2020 Central Médiacsoport Zrt.