24.hu hírlevél

Önkormányzati választás és Erdoganék budapesti iskolája

2019.11.14.
 

Felült a halott, lett ellenzék. Megszűnt a NER: a helyén egy brutálisan erős Fidesz van – írtam a vasárnapi önkormányzati választás utáni reggelen megjelent elemzésemben. Azóta öt nap telt el, s az eredmények tanulságáról most sem gondolok mást, mint akkor:

Ez új helyzet és feltételrendszer, hiszen 2006 óta először fordult elő, hogy egy választást nem a Fidesz nyert meg, Orbánnak ebben az új helyzetben kell megtartani a rendszerét. Úgy, hogy közben látványosan nem akarja érteni a tanulságot, ami az: láthatóan fogynak azok, akik azt akarják, hogy hazájuk Rogán Antalra és Rogán Cecíliára hasonlítson a legjobban. Ezért nem lehet tartósan a valóságon túl, minden erkölcsi norma nélkül, a maffia működési szabályai szerint kormányozni, mert az igazság iránti vágy úgyis mindennél erősebb.

Ezt mutatják azoknak a városrészeknek, településeknek az eredményei, amelyeket botrányokkal terhelt elöljárók vezettek, hiszen sokuknak kellett menniük, noha a sors tréfájaként éppen a Fidesz elleni indulatokat csatornázó videó főszereplője, a szex- és korrupciós botrányba keveredő Borkai Zsolt őrizhette meg polgármesteri címét. Videónkban megmutatjuk, a győzelem egyúttal megbocsátást is jelent-e a vezetőnek. Aki pedig nem a véleményekre, hanem a tényekre kíváncsi, böngészheti térképes adatbázisunkat, amelyen az összes eredmény könnyen, átláthatóan elérhető.

Hogy a számok mögött milyen ügyek, motivációk húzódnak meg, mennyi munka rejlik, arról interjúban beszélt lapunknak az újraválasztott Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi, valamint a polgármesteri címet most először elnyerő Baranyi Krisztina ferencvárosi és Veres Pál miskolci polgármester. Az pedig Karácsony Gergely új fővárosi polgármester első javaslatainak egyike, hogy díszpolgári címet adományozna a Budapestet kilenc évig irányító Tarlós Istvánnak. Krekó Péter pedig podcastunkban elemzi Orbán Viktor választás utáni helyzetét.

A választás hetén nehéz bármilyen egyéb ügynek kitűnni a frontvonalban, ám ez sikerült lapunk egyik hírének: péntek reggel azt tudattuk, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök lobbiszervezete nyithat iskolát Budapesten. Az ilyen intézményekben általában kötelező a Korán oktatása.

Hogy a politika csúcsheteiben azért futballról is legyen szó, hiszen Magyarországon úgyis nagy az átjárás a két terület között: Kele János elemzi Marco Rossi szövetségi kapitány eddigi teljesítményét.

 

Pető Péter

főszerkesztő

Pető Péter

Felült a halott: lett ellenzék. Megszűnt a NER: a helyén egy brutálisan erős Fidesz van

Másik országban ébredtünk, mint vasárnap, Orbán Viktornak egészen új körülmények között kell megtartani a rendszerét. Elemzés a Borkai-ügytől az ellenzék demokratikus tanulásán át a Google-keresések igazságáig. Tovább »

 

Megbocsátottak a győriek Borkainak?

Videoriport arról, mit gondolnak a városban a végül újraválasztott polgármesterről. Tovább »

 

Márki-Zay Péter: Eztán kátyúzunk, ahelyett, hogy Lázárnak gyártanánk boroshordókat

Villáminterjú Hódmezővásárhely újraválasztott ellenzéki polgármesterével. Tovább »

 

Kényelmes kibúvó a Fidesznek a Borkai-ügy

Várható-e hangnemváltás az önkormányzati választás után? Krekó Péter politológus szerint ehhez Orbán Viktornak a kormányzást is újra kellene gondolnia. Podcast. Tovább »

 

Jön a török: Erdoganék Budapesten nyitnak iskolát

Az alapító okirat szerint már szeptemberben beindult volna az oktatás a ferencvárosi intézményben, de egyelőre csúszik a kezdés. Tovább »

 

Rossi kihozta a válogatottból, amit lehetett, de Eb nélkül ez mit sem ér

Kiveséztük a Rossi-korszakot, és a számok azt mutatják, a Nemzetek Ligájához képest az Eb-selejtezőkön védekezésben visszaesett a csapat, de így is stabilnak mondható. Az MLSZ-ben pedig továbbra is foghatják a fejüket a Leekensszel kidobott értékes hónapok miatt. Tovább »

 

Ezeket a cikkeket is nagyon sokan olvasták:

Berúgott, kiment a kocsmából, hogy sétáljon kicsit, aztán legyalogolt 800 kilométert egy angol srác
Két fotót osztott meg a fiáról egy anya, hogy megmutassa a drogok pusztító hatását
Négy év börtönre ítélték Auréliót emberrablásért
X-Faktor: Gáspár Laci végigsírta a 15 éves fiú produkcióját
Újabb mikrofondobáló őrjöngött az X-Faktor színpadán
A 24.hu a Central Digitális Média Kft. által üzemeltetett internetes portál.
Ezt a levelet az általad megadott email címre előzetes hozzájárulásoddal küldtük, melyet a hírlevél feliratkozáskor adtál meg.
Ha mégsem szeretnél a továbbiakban szombat reggelenként 24.hu hétvégi hírlevelet kapni az előző hét legérdekesebb és legfontosabb cikkeiről, de szívesen olvasnád hétköznaponként reggeli összefoglalónkat, kattints ide a heti hírlevélről történő leiratkozáshoz.
Ha minden 24.hu hírlevélről szeretnél leiratkozni, vagy nem szeretnél értesülni saját vagy üzleti partnereink ajánlatairól, leiratkozási szándékodat az adatvedelem@24.hu e-mail címen vagy a Central Digitális Média Kft. Budapest Pf. 1872. postai címen jelezheted.

Copyright © 2019 Central Digitális Média Kft.