24.hu hírlevél

Élénkülő csataterek, pusztító hurrikán, bukdácsoló Boris Johnson – heti hírlevél

2019.10.13.
 

Véget ért a nyár, hazai közéletet lassan kezdi felpörgetni az októberi önkormányzati választás, amire természetesen a 24.hu is nagy erőkkel készül. Például az újra elindított Csatatér sorozatunkkal, amely az ország különböző szegleteiben található városok politikai versenyén és helyi ügyein keresztül jobban megismerni és bemutatni Magyarországot.

Egyik nyomon követett helyszínünk Szombathely, amely kokainnal, nemi erőszakkal, sikkasztással és egymást kicsináló politikusaival szegélyezett csatározásaival maga az élő bizonyíték rá, hogy igenis lehet izgalmas a közélet. De politikai szempontból érdekes a helyzet Pécsen is, ahol minden adott ahhoz, hogy a város elforduljon a Fidesztől, mégsem tűnik lefutottnak a meccs.

Országos szinten is zajlik a kampány, a Fidesz már el is sütötte egyik csodafegyverét, a nyugdíjasoknak adott kilencezer forintos rezsiutalványt, más kérdés, hogy mindez aprópénznek számít a 14. havi nyugdíjhoz képest, amivel 2006-ban még ellenzékből kampányolt a jelenlegi kormánypárt. Ahogy nem tett lépéseket a szocialisták által megszüntetett 13. havi nyugdíj visszaállítására sem, miközben azáltal, hogy a nyugdíjemelésnél továbbra sem veszik számításba a bérnövekedést, évente nagyjából éppen pont kéthavi nyugdíjat vesz ki a kormány a nyugdíjasok zsebéből.

A rezsiutalványok persze ezermilliárdok helyett csupán 23,4 milliárd forinttal terhelik meg az államkasszát, ami töredéke például annak a Népligetbe tervezett kézilabdacsarnoknak, amelyet a 2022-es Európa-bajnokságra építtet a kormány, meglehetősen furcsa körülmények között: elméletileg nemzetközi tendert írtak volna ki, de nem hívtak meg egyetlen külföldi céget sem, és nem is jelentkezhetett rá más, csak akit a kormány kiválasztott. Az árversenynek amúgy sem volt sok értelme, mert a kormány végül megmondta, hogy 101,5 milliárd forint lehet a költség, a cégek így egy csapásra 35-80 milliárd forintot engedtek az ajánlott árból. Ez persze nem garancia arra, hogy a végszámla ne kerekedjen feljebb, akár olyan durván, mint a Duna Aréna esetében történt. Az üzletet mindenesetre Orbán Viktor két barátja közül némi meglepetésre Garancsi István vitte el Mészáros Lőrinc elől.

Előszeretettel költi a közpénzt az ország határain túl is a kormány, ebben a cikkünkben a Vajdaságba ömlesztett magyarországi tízmilliárdoknak jártunk utána. Ez a pénz amellett, hogy a szerbiai magyarok szerbiai magyarok elvándorlását megállítandó fejleszti a régió gazdaságát, az Orbán-kormány szövetségesének pozícióit is stabilizálja, míg a Fidesz a növekvő számú levélszavazatból profitál.

A miniszterelnök itthon sem tétlenkedik, kilenc év kormányzás után is jelentős átalakításokon töri a fejét, például a felsőoktatásban: információink szerint Palkovics László megbízásával párhuzamosan ismét előkerült a budapesti egyetemek összevonásának terve. Úgy tudjuk, az egyetemi vezetők között már tesztelték a elképzelést, s ha meg megvalósul, az ELTE, a BME és a SOTE helyett jöhetne a Budapest University.

Utánajártunk annak is, mennyire kell tartani itthon a sertéspestis terjedésétől. A hatóságok ugyan azt állítják, hogy a sertések elhullását okozó afrikai betegség Magyarországon még nem terjedt át a vaddisznókról házisertésekre, ez sajnos nem igaz –  titokban és tömegesen lövik agyon a disznókat Magyarországon.

Ami nagyvilágot illeti, továbbra is lángolnak az erdők az Amazóniában, ezért pedig Magyarországon is felelősek vagyunk, a  figyelem azonban a héten inkább az idei év legerősebb hurrikánjára irányult. Az Egyesült Államok keleti partjára lecsapó Dorian óriási pusztítást vitt véghez, de Donald Trumpnak egy rövid időre ezúttal is sikerült középpontba kerülnie, amikor is egy filctollal meghamisította a hurrikán útját, csak hogy neki legyen igaza.

Foggal-körömmel ragaszkodik igazához Boris Johnson is egy sokkal nagyon tétre menő, ám továbbra is bizonytalan kimenetelű játszmában, a brit parlamentnek azonban egyelőre sikerült megakadályoznia az egyezség nélküli brexitet, és nagyon úgy néz ki, hogy a miniszterelnöknek az előrehozott választásokat sem sikerül keresztülvinnie. Főszerkesztőnk nem ért egyet megállapodás nélküli kilépés blokkolásával, véleménye szerint az egyetlen valóban demokratikus eljárás a 2016-os népszavazás eredményének mihamarabbi érvényesítése, hogy miért, azt ebben a cikkben fejti ki.

Ha pedig bizonytalan világpolitikai helyzet és a hazai viszonyok elfajulása miatt még nem aggódna eléggé, ajánljuk figyelmébe ezt a cikkünket a történelem eltitkolt atomkatasztrófáiról.

Bordás Gábor

újságíró

Bordás Gábor

Visszatér a Csatatér Tarlóssal, Botkával, egy olimpiai bajnokkal és a várossal, ahol elbukott a Fidesz

Az önkormányzati voksolás előtt újra itt a 24.hu választási sorozata. Tovább »

 

Szombathely a bizonyíték rá, hogy lehet izgalmas a politika

Kokain, nemi erőszak, sikkasztás, egymást kicsináló politikusok – ez nem egy hollywoodi film összefoglalója, hanem néhány mozzanat a szombathelyi közélet elmúlt húsz évéből. A káoszos múlt után a vasi megyeszékhely lehet az egyik olyan nagyváros, amely igazolja, hogy a Fidesz sem nyerhet mindig. Tovább »

 

Aprópénz a rezsiutalvány az ellenzékben ígért 14. havi nyugdíjhoz képest

600 milliárd forint helyett 23 milliárdból is lehet szavazatot venni. Tovább »

 

Mintha kartellt szervezett volna az Orbán-kormány a százmilliárdos kézilabdacsarnokra

A kormány kiválasztotta, kik tehetnek ajánlatot, majd megadta azt is, mennyiért kell megépíteni a 20 ezer férőhelyes csarnokot. A miniszterelnök két jó barátja közül Garancsi István nyert Mészáros Lőrinc előtt. Tovább »

 

Utánajártunk a Vajdaságba ömlesztett magyarországi tízmilliárdoknak

A szerbiai magyarok elvándorlásának megállításáért magyarországi közpénztízmilliárdok mennek a vajdasági régió gazdaságának fejlesztésére. A cél helyes, a támogatások ugyanakkor stabilizálták az Orbán-kormány szövetségesének pozícióit, míg a Fidesz a növekvő számú levélszavazatból profitál. Tovább »

 

Előkerült Orbán régi terve: Palkovics gyúrja össze a budapesti egyetemeket

A hírek szerint már tesztelték az elképzelést egyetemi vezetők között: az ELTE, a BME és a SOTE helyett jöhetne a Budapest University. Tovább »

 

Titokban és tömegesen lövik agyon a házisertéseket

A hatóságok azt állítják, hogy a sertések elhullását okozó afrikai sertéspestis Magyarországon még nem terjedt át a vaddisznókról házisertésekre. Ez sajnos nem igaz. Tovább »

 

Pető Péter: A demokraták reménye Boris Johnson brexitje

Eszmei okból azért, mert ez a demokratikus akarat, gyakorlati okból meg azért, mert ez erősítheti meg újra a helyzetüket a világban. Tovább »

 

Atombalesetek: az elhallgatott katasztrófák

Az 1957-es évben egyetlen hónap alatt a világ három pontján is súlyos atombalesetek történtek, mindet eltitkolták. Tovább »

 

Ezeket a cikkeket is nagyon sokan olvasták:

Halálra gázolták L.L. Junior gyermekét Budapesten
Bárhol is járjon, mindig ugyanazok a felhők vannak az utazóblogger feje felett
Szakított Vasvári Vivien és Fecsó
Új nadrágot vett egy fiatal nő, aztán rosszul lett, amikor a zsebébe nyúlt
A 17 éves Billie Eilish-t meztelenül, kopaszként ábrázolta egy magazin, ő meg szétoltotta őket kommentben
A 24.hu a Central Digitális Média Kft. által üzemeltetett internetes portál.
Ezt a levelet az általad megadott email címre előzetes hozzájárulásoddal küldtük, melyet a hírlevél feliratkozáskor adtál meg.
Ha mégsem szeretnél a továbbiakban szombat reggelenként 24.hu hétvégi hírlevelet kapni az előző hét legérdekesebb és legfontosabb cikkeiről, de szívesen olvasnád hétköznaponként reggeli összefoglalónkat, kattints ide a heti hírlevélről történő leiratkozáshoz.
Ha minden 24.hu hírlevélről szeretnél leiratkozni, vagy nem szeretnél értesülni saját vagy üzleti partnereink ajánlatairól, leiratkozási szándékodat az adatvedelem@24.hu e-mail címen vagy a Central Digitális Média Kft. Budapest Pf. 1872. postai címen jelezheted.

Copyright © 2019 Central Digitális Média Kft.