Üzleti tippek

Barométer toplisták

Top25 hirdető

Az Unilever több mint 600 millió forinttal növelte reklámköltését márciushoz képest, ezzel a multicég biztosan őrzi első helyét a hirdetői toplistán. Az év első négy hónapjának költéseit összegezve közel kétmilliárd forint az Unilever előnye a Procter & Gamble előtt. Az előbbi április végéig 6,2 milliárd forintot költött, ez jelentős növekedés a tavalyi ilyenkori 4,6 milliárdhoz képest. Ez egyébként 2007-ben is bőven elég volt az első helyhez.

A T-Mobile, Pannon, Vodafone trió 700-800 millió forintos költéssel nagyjából fej fej mellett haladt áprilisban, a cégek médiamixében azonban egészen eltérő hangsúlyt kaptak a különféle médiatípusok. A hármas közül a Vodafone televízióban költött a legtöbbet, a T-Mobile terepe a folyóiratok és a rádiók voltak, a Pannon pedig a napilapokra és a plakátokra helyezte a hangsúlyt. Az internetre nagyságrendileg ugyanannyit szánt a Pannon és a Vodafone.

Top25 márka

A többnyire bankok és telekommunikációs cégek uralta márkatoplistát most a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezeti. Második a lelkesen terjeszkedő Aldi szupermarketlánc lett, amit a cég konkurensei sem hagytak szó nélkül. Az eddig inkább a szórólapmarketinget előnyben részesítő vállalatok közül az Auchan, a Lidl és a Penny Market is aktivizálta magát. Az említett társaságok közös pontja az, hogy nem hisznek az internetben. Az Aldi széles médiamixet használ, igyekeznek minden médiatípusban ott lenni, az Auchan inkább a tévéreklámokra koncentrál. Négyük közül a Lild használta a legtöbb plakátot, a Penny Market pedig a napilapos hirdetéseket részesítette előnyben.

Top 25 szektor

A 25-ös listát továbbra is számottevő fölénnyel vezeti az élelmiszerszektor. A pénzintézet–biztosító páros költései dinamikus növekedést mutatnak. Tavaly áprilisban 4,7 milliárd forintot költött a szektor, most 6,2 milliárdot. A 2007-es és az idei év első négy hónapjának összesített eredményei alapján az látszik, hogy az év eddig részében 1,5 milliárd forinttal növelte költéseit a bank–biztosító szektor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik