Üzleti tippek

Magyar zsűritag az ECHO Awards-on

A 2007-es ECHO Awards zsűrizésének első európai fordulóját Koppenhágában tartják május 8-án és 9-én. Az idei év az első, hogy a kreatív és marketinges szakemberekből álló nemzetközi zsűri tagjai között magyar képviselő is lesz, a Café Contact kreatívigazgatója, Nádassy-Bátor Marianna személyében.

„Nagyon megtisztelő a meghívás, hiszen az ECHO a direkt marketing terület oscarjának számít” – nyilatkozta Nádassy-Bátor Marianna, akinek akkreditációját Vámos-Hegyi Attila az ECHO magyarországi „nagykövete”, a Direkt Marketing Szövetség alelnöke is támogatta. Nádassy-Bátor Marianna elmondta: a pályamunkák értékelése igen szigorú szabályok szerint zajlik, amelyre a zsűritagokat online tréningen készítik fel. A szakemberek csak a helyszínen tudhatják meg, hogy mely kategóriákban bírálnak, és a zsűrizés tisztaságáról, pártatlanságáról számos további előírás kötelező betartásán túl versenybiztosok is gondoskodnak.

Az USA Direkt Marketing Szövetsége, a DMA által 1930-ban alapított ECHO Awards a direktmarketing-kommunikáció legrégebbi és legrangosabb nemzetközi versenye, amelyre tavaly 40 országból érkeztek nevezések. Idén a több lépcsős zsűrizési folyamat végén október 6-án, Chicagoban 12 különböző kategóriában osztanak majd Diamond, Gold, Silver és Bronze ECHO Awards-ot. Külön elismerésben részesítik többek között a leginnovatívabb levélkampány, a legkreatívabb online médiahasználat és a legjobb taktikai website alkotóit, továbbá díjazzák a kutatási eredmények legkreatívabb alkalmazását is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik