Pénzügy

Átkeresztelték a kamukütyüt, és így próbálják ránk sózni

Olvasónk hívta fel a figyelmünket egy kamugyanús ajánlatra, amely az áramfogyasztás és az áramszámla mérséklését ígéri egy kütyü segítségével.

Kitöltöttük az oldalon található tesztet, melynek végén megtudtuk, hogy már majdnem 3500 ember tette meg ugyanezt – a weboldal tálalásában ennyien vannak, akik 50 százalékkal csökkenteni szeretnék az áramfogyasztásukat. Legálisan. Mert hogy ez a fő ígéret, hozzátéve, hogy azért ezt mindenkinél nem tudják garantálni, lehetnek eltérések.

Miután túl voltunk a teszten, az új webfelületen már az jelent meg, hogy eddig 5156-an felezték meg a Tesla Saver ECO segítségével az áramszámlájukat. A kütyü, rímelve az 50 százalékos árammegtakarítási ígéretre, akciósan, szintén féláron van, 24 580 forint helyett 12 290 forintért rendelhető meg. És ahogy kell, vannak róla pozitív vélemények, kommentek is, hogy tényleg, 50, sőt 70 százalékkal csökkent a számla, és ez milyen jó is. Igaz, hozzászólni ezekhez nem lehet, és új véleményt sem lehet közölni. A véleményezőknél pedig nem lehet rákérdezni, hogy tényleg igaz-e, ami az oldalon szerepel. Feltűnt a megfogalmazás is (hol tegeznek, hol magáznak), és a szövegben lévő hibák. Szóval gyanakodtunk.

Marhaság

Korábban már írtunk a hasonló ígéretekkel csábító Energy Saver Pro-ról, amiről kiderült, hogy átverés. Most megkerestük a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap szerkesztőjét, Lantos Tivadart, mert korábban szakértő bevonásával bizonyították, hogy az ígért előnyök nem következnek be. Sőt, mint megállapították, a kütyü még növelheti is az áramfogyasztást.

Lantos Tivadar azt írta, ismerős a Tesla Saver ECO, a kütyü csomagolása maradt, csak a név változott. Ezt jól szemlélteti ez a páros kép is. Bal oldalon a 2014-es fotó. Jobb oldalon a most a weboldalon megjelenő fénykép.

Balra a 2014-es termék, jobbra a friss látható.

Szóval a bal oldali az, amit ők 4-5 évvel ezelőtt szétszedtek, vizsgáltak is, amikor még Energy Saver Pro néven futott.
Lantos szerint az 50 százalékos ígéret mindennemű teljesítménycsökkenés nélkül már elég bizonyíték az átverésre. A honlapot átfutva úgy véli, kamuoldalról van szó. A minősége, az url hosszúsága is erről árulkodik.

Hozzátette, a szöveg tele van blődségekkel. Például: „A számos zavar a hálózatban nagyon sűrűn előfordul. Ezek zavarják a kiegyensúlyozott villamos áramlást minden háztartási készülékben. A Tesla Saver ECO eszköz szerepe a hálózati zavarok szűrőjeként szolgál, és javítja a tulajdonságait annak érdekében, hogy energiát takarítson meg otthoni vagy irodai eszközöknél.” Ez Lantos szerint műszaki szempontból értelmezhetetlen. Igaz, hogy néha hasonlítják az elektromos hálózat működését a vízhez, de semmi közük nincs egymáshoz sem fizikai sem működési szempontból. Marhaság! – jegyezte meg.

Mit mondott a vizsgálat?

Viszont a mérnököt igazán a számok győzik meg, tehát mérni kell. Emlékeztetett rá, hogy megvették a készülék elődjét, és tesztelték. Úgy gondolja, belülről ugyanarról lehet szó, ugyanarról az átverésről. És most a műszaki érdeklődésű olvasók kedvéért a részletek (aki bővebben is kíváncsi, annak a VGF korábbi cikkét ajánljuk):

Az Energy Saver első ránézésre egy ceruzaakkumulátor-töltőre hasonlít, amelyen a dugvillán kívül két darab üzemállapot- jelző LED látható. A készülék szakmai vizsgálatát a C+D Automatika Kft. munkatársaival végezték el saját akkreditált kalibráló laboratóriumukban. A vizsgálat egyszerű volt, bedugtak egy fogyasztásmérővel rendelkező dugaljba egy olajradiátort a Tesla ECO elődje az Energy Saver nélkül, majd a Tesla ECO elődjével. A mérésből látszott, hogy Teslo ECO elődjével, az Energy saver-rel még picit nőtt is a fogyasztás. A mérést komolyabb műszerrel, hálózatanalizátorral is megismételték, amely igazolta az eredményeket.
Kijelenthető, hogy a Tesla ECO elődje az Energy Saver nemhogy megtakarít, hanem kis mértékben növeli a fogyasztást.

A versenyhivatal nem talált fogást rajtuk

Mint arról 2014-ben beszámoltunk, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálta az Energy Saver Prot. Most megtudtuk, hogy a versenyfelügyeleti eljárását bizonyítatlanság miatt megszüntette. Megállapították, hogy a beszerzett adatok alapján nem valószínűsíthető, hogy az Energy Saver Pro LLC magyarországi fiókteleppel rendelkezne. A GVH ismeretei szerint az eljárás alá vont vállalkozás a megrendeléseket kizárólag magyarországi székhelyű, logisztikai kiszállításra szakosodott vállalkozáson keresztül juttatta el a fogyasztóknak. Az amerikai cégnek pedig (Energy Saver Pro LLC) hiába írtak levelet, az címzett ismeretlen jelzéssel visszajött. (A netes információk szerint most egy szlovén cég, a ljubjanai Do In d.o.o. áll  a kütyü mögött.)

A hatóság szerint a kiszabható esetleges büntetést úgysem tudták volna behajtani, így a GVH szerint nem volt értelme szakértői véleményt kérni.

A GVH arra a következtetésre jutott, hogy a tényállás a határozat meghozatalához szükséges mértékben nem tisztázható, és hiába folytatnák az eljárást, attól nem várható eredmény.

A versenyhivatalhoz a Tesla Energy Saver ECO készülékkel kapcsolatban piaci jelzés, panasz vagy bejelentés eddig nem érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik