Gazdaság

Péntek 13. jön: nem csak babona, aznap jóval több a kár

Getty Images
Getty Images
Sokan babonás félelemmel tekintenek péntek 13-ára. Az Allianz Hungária tízéves kárstatisztikái szerint a káresetek száma ilyenkor valóban emelkedik: a péntekek amúgy is „kárintenzív” napnak számítanak, de ha a hónap 13. napjára esnek, a bejelentett károk száma átlagosan 17 százalékkal is meghaladja a többi nap átlagát. És bár a biztosító szakértői szerint a megelőzés és a tudatosság sokkal fontosabb, mint a babona, az éppen közelgő péntek 13-án (június 13.) is érdemes vigyázni magunkra és az értéktárgyainkra.

Nem minden gazdaságban számítanak szokványosnak azok a péntekek, amelyek az adott hónap 13. napjára esnek:

  • a babonásabb országokban (amilyen például az Egyesült Államok) a tőzsdei kereskedésre is kihatnak ezek a napok.
Getty Images

Ebben a hiedelmek mellett annak is szerepe lehet szerintük, hogy még élénken élnek a befektetők emlékeiben 1989. október 13-a történései: azon a pénteken a mértékadó tengerentúli tőzsdeindex, a Dow Jones 7 százalékos eséssel zárt – írja a biztosító közleményében.

Szintén jól mutatja szerintük a babonák erejét, hogy Írországban például péntek 13-án drasztikusan megcsappan az esküvők száma, miközben a szigetország repülőterein 4–5 százalékpontos forgalomcsökkenés tapasztalható a „normál” péntekekhez képest.

A péntek vezeti a kárstatisztikát, péntek 13. pedig ezt is übereli

A biztosító elmúlt tíz évi lakossági gépjármű- és lakásbiztosítási kárstatisztikái alapján szemmel láthatóan a hétfői napokon a legmagasabb a káresemények száma. Ebben azonban szerepet kap az is, hogy gyakran a hét első munkanapján jelentik be a szombati és vasárnapi káreseményeket is. Amennyiben ettől megtisztítjuk az adatsort, a péntek lesz a listavezető: a hét ötödik napján 12 százalékkal több kárról érkezik bejelentés, mint egy átlagos napon, gépjárműkároknál pedig még magasabb, 22 százalék ez az arány – feltehetőleg a hétvégéhez kapcsolódó megnövekedett forgalom következtében.

A nagy kérdés az: mi a helyzet a hónap 13. napjára eső péntekekkel? A 2015 elejétől 2024 végéig tartó tízéves periódusban összesen 18 ilyen nap volt, és az adatok arról tanúskodnak: ezeken 5 százalékkal több káreseményt jelentenek be az ügyfelek, mint a nem 13-ára eső péntekeken. Amennyiben az összes többi nap átlagával vetjük össze ennek a 18 napnak a számait, akkor 17 százalékkal magasabb értékeket kapunk.

Az elmúlt 10 év legsúlyosabb péntek 13-ája egyébként 2017 januárjában volt, amikor több mint kétszer annyi káresetet rögzítettek a biztosító munkatársai, mint egy átlagos napon, az ingatlanokat ért károkat nézve pedig háromszor annyit.

Összesítve tehát az eredményeket: a péntek 13-a „pénteksége” jóval többet számít a kedvezőtlenebb káradatok kialakulásában, mint az, hogy a hónap 13. napjára jön ki a hét ötödik napja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik