Gazdaság

20 ezer forintért sorsoltak ki egy 90 milliós balatoni nyaralót

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Megelégelte a több hónapi várakozást Katona Zsóka, ezért (férje ötletére, külföldi mintára) egyedi módszerrel értékesítette balatonszemesi nyaralóját. Nyereményjátékon sorsolta ki az ingatlant azok között, akik megvásároltak egy 20 ezer forint értékű e-könyvet – írta meg a Ripost. Összesen 6000 darab e-könyvet adtak el, ami így 120 millió forint bevételt jelentett.

A balatoni ingatlan nagyjából 90 millió forintot ért egyébként, de a bevételből 15 százalék szja-t is kell fizetni, valamint a nyertes helyett leróják az illetéket, továbbá ügyvédi és marketingköltségei is vannak az ügynek.

Sokaknak utólag aggályaik támadtak az üggyel kapcsolatban, melyeket a közösségi médián osztanak meg egymással. Szerintük a sorsolás elég gyanús volt, a lebonyolítás pongyola, hiába, hogy közjegyző előtt történt, online közvetítve.

Pár nappal később az egyik résztvevő jelentette is az esetet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál. A válaszlevélben közölték vele, hogy hatósági eljárást indítottak. Az illető állítása szerint utólag az is kiderült, hogy hitel van a nyaralón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik