Gazdaság

A győri bencéseknek dolgozik az egykori Borkai-hátország egyik nagyágyúja

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

Borkai Zsolt szex- és korrupciós botránya miatt került a figyelem középpontjába az a győri üzleti kör, amelynek tagjai jelentős közpénzes megbízásokkal gyarapították vagyonukat. Az egykori győri polgármester ugyan belebukott Az ördög ügyvédje blog által megszellőztetett jachtozásba, a polipként emlegetett gazdasági hátország azonban meg sem érezte a ribilliót. Sőt, ahogyan korábbi cikkünkben bemutattuk: van, aki még növelte is a vagyonát.

A hátország egyik erős emberének,  Gasztonyi Lászlónak azóta sem tört meg a sikerszériája a megyeszékhelyen: a Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint ugyanis cége, a Vill-Korr Hungária Kft. 380 millió forintos ajánlatával nyerte el a Bencés tanműhely és gyakorlati helyszín kialakítása nevű tendert. Az üzletember cégével a Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelségnek fog dolgozni, mely a Bethlen Gábor Alapkezelőtől kapott közpénzt arra, hogy sörfőzdét nyisson Győr egyik patinás épületében, a Lloyd-palotában. A Kisalföld információi szerint az állam kétmilliárd forintot fizetett az épületért, amelyet 2018-ban a bencéseknek ajándékoztak, hogy a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban új osztályokat indíthassanak. A lap szerint a kabinet döntésében szerepet játszott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki egyébként a bencés gimnáziumban érettségizett a kilencvenes években.

A Győrtől 20 kilométerre lévő Enesén is megbízást kapott Gasztonyi cége, nettó 25,3 millió forintért vállalta vezetékek kiváltását. Emellett érvényben van egy nagyobb, 2018-ban elnyert, 2,7 millárd forintos keretszerződés, ebből is rendszeresen érkeznek megrendelések Gasztonyihoz, aki cégével a város közvilágításán és forgalomtechnikai eszközein dolgozik. Ha már lámpák: a Vill-Korr Kft. neve korábban az Elios-ügyben is felbukkant, az akkoriban Lázár János vezette Hódmezővásárhelyen szerepelt a közvilágítási biznisz mintaprojektjében.

Kapcsolódó
Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni
Az Elios körül olyan tanácsadók tűntek fel, akik később a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.

Gasztonyit az uniós pénz sem kerüli el: tavaly januárban a Vidékfejlesztési Programból 168 millió forintot nyert Élelmiszeripari kézművestermékek előállítása a hagyományok és az egészségtudatosság jegyében megjelöléssel. A kormányzati pályázati oldalra azonban sem a szerződés adatait, sem a projekt bemutatását, sem a bizottsági tagok neveit nem töltötték fel.

Az ország egyik leggazdagabb családja

A Szakonyi Péter szerkesztésében tavaly nyáron  megjelent A 100 leggazdagabb 2020 ranglistáján Gasztonyi László és családja a 68. helyre került. Gasztonyiék 2006 óta megszakítás nélkül a top százban vannak, a kezdeti 4,8 milliárdos vagyont évről évre növelték, 2019-ben viszont minden eddiginél nagyobbat léptek: 2,1 milliárd forinttal növelték vagyonukat, ami így hozzávetőlegesen 19,2 milliárd forint lehet.

Nem csoda, hogy nem esett nehezükre luxusnyaralót építeni Balatonfüreden, egy telken a győri polipként emlegetett üzleti kör prominenseivel (illetve az ő családtagjaikkal): az egykori fideszes polgármester ügyvédjeként ismert Rákosfalvy Zoltánnal, Az ördög ügyvédje által Borkai mesterének titulált Bolla Péterrel és Somogyi Jánossal. Az ingatlanokat az Index mutatta be.

A Borkai-botrányt kirobbantó blog szerzője ezekre az üzletemberekre hivatkozott úgy, mint akik egész Győrt „behálózták” és „szétlopták”.

Kapcsolódó
Borkai Zsolt ügyvédje nagyot kaszált a vidéki kaszinókon
Több mint félmilliárd forintot hozott Rákosfalvy Zoltán három vidéki játékterme.

Kiemelt kép: Gasztonyi László, a Vill-Korr Hungária Kft. vezetője beszédet mond Szent II. János Pál pápa bronzból készült szobrának felszentelésén Győrben, a Szentlélek-templom előtti téren 2015. június 7-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik