Gazdaság koronavírus

Az oligarchák szállodáira milliárdokat osztó szervezet elnöke szerint Brüsszel és az ellenzék a hibás a tönkrement vállalkozásokért

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

Kanyarban fogunk előzni, de most még türelemre van szükség!

– állítja a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke.

Az MTÜ az a kormányzati intézmény, amely már-már minisztériumi jogkörökkel rendelkezik a turizmus területén. Vezetője tavaly óta Rogán Antal miniszteri biztosként is felügyeli a turisztikai fejlesztéseket.

Az MTÜ osztott ki a két járványhullám között 83 milliárdot szállodafejlesztésre: ismerős neveket találhatunk a támogatottak között. Az ügynökségen keresztülcsorgatott állami pénzből jutott dubaji milliárdosnak, Mészáros Lőrincnek, fideszes politikusnak, oligarcháknak, és mint legutóbb megírtuk, jól informált, a kormánnyal jó viszonyt ápoló borásznak is. A sok kiutalt támogatásban az a közös, hogy nem nyilvános pályázatokat ír ki az MTÜ, hanem csak valahogy eljut az ingyen pénz felmarkolásának lehetősége bizonyos fülekbe.

Kapcsolódó
Titkos találkozó után lett botrány a turizmuspénzek fű alatti kiosztásából
A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

És akkor most vissza a Magyar Nemzet interjújához, amit tehát az MTÜ vezetője adott „Az utazási szektor legszörnyűbb éve van mögöttünk, hónapok óta háborúban állunk a vírussal, küzdünk, és ebben csak magunkra számíthatunk ” – adta meg Guller Zoltán az alaphangot, tisztázva, hogy tudja, mekkora bajban van a szektor.

Az állami milliárdok felett diszponáló Guller megtalálta, hogy ki okolható a segítség elmaradásáért: Brüsszelben pedig csak tanácskoznak, „egyik bizottsági ülés követi a másikat”, de egyetlen olyan intézkedés sem született eddig, amely a vállalkozásokat támogatná – fogalmazott. Illetve:

Nem jön segítség Budapestről sem. Jó lenne, ha az ellenzéki polgármesterek nem a vakcináért állnának oda soron kívül, hanem küzdenének és harcolnának a vállalkozások életben maradásáért

– mondta a szervezet vezetője, amely a két hullám között Budapest költségvetésének egy jelentős részét nyújtotta tálcán kormányközeli oligarchák szállodáira.

„A történelmet ismerve tudjuk, hogy a válságkezelésben sosem voltak erősek” – folytatta az ellenzék ekézését. „Most éppen a biciklisávok számát duplázták meg a belvárosban, ahelyett, hogy valóban segítenének” – jegyezte meg, megállapítva, hogy Budapestnek ideje volna Bécs, Prága, Berlin vagy éppen Róma önkormányzatától tanulni, és pénzzel, kedvezményekkel, legalább valamivel segíteni a turizmus szerep­lőit. Azt már nem tette hozzá, hogy az említett városokat nem sarcolja a kormány a járvány kellős közepén, hanem támogatja.

„Köszönöm a bizalmat, a kitartást, a türelmet, az együttműködést, az építő javaslatokat, a kemény munkát, amit a szektor döntő többségétől a válság legnehezebb pillanataiban is tapasztaltunk” – üzente Guller, hozzátéve, hogy a kormány támogat mindenkit, akit csak tud. És ne nyisson ki senki, legyen még türelemmel, a kormány már így is sok-sok milliárddal támogatta a vendéglátást is a turizmus mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik