Gazdaság ismeretlen budapest

Belerondított a világörökségbe a Rogán-kötvényes vállalkozó, most már papír is van róla

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Éppen egy éve írtuk meg, hogy veszélybe került a Duna-parti világörökségi látkép egy darabja, ugyanis hirtelen kinőtt egy emelet a Várkert rakpart 17. szám alatti társasház tetején. Ez az a ház, amelynek a teraszáról egyedülálló dunai panoráma nyílik, ahonnan egykor a csillagász-matematikus báró taktaharkányi Harkányi Béla vizsgálhatta kedvére az égitesteket.

Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei / Fortepan

A szereplők közül a befektető is legalább olyan izgalmas, mint a viták kereszttűzében álló terasz, ugyanis a Rogán Antal-féle letelepedési kötvény-biznisz „kínai ágából” ismert Boros Attila egyik vállalkozása, az ABC International Kft. építkezik a Várkert rakparton.

A társasház lakói azért kezdtek hadakozni, mert állításuk szerint a lakóközösség hozzájárulása nélkül indultak meg a munkálatok a fejük felett. A befektető viszont arra hivatkozott, hogy a lakók szerződést kötöttek a teraszról és a ráépítésről annak fejében, hogy a társasházon szükséges felújítási munkákat elvégzi a befektető. A két állítás nem feltétlenül üti egymást, legalábbis az egyik, birtokvédelemért folyamodó lakó beadványa szerint 2006-ban valóban köttetett egy megállapodás a terasz megvásárlásáról és ennek ellentételezéseként a homlokzatok felújításáról, de a szóban forgó két felső lakás korábbi tulajdonosával, Komlós Gáborral.

A bökkenő az, hogy a megállapodás óta sok év telt el, és 2019 szeptemberéig egy kapavágás sem történt, az elvégzendő munkákat nem pontosították, az ingatlanárak pedig az egekbe szöktek. Ráadásul az ingatlanok időközben a GBG Ingatlanhasznosító Kft. kezébe kerültek, ez kapott építési engedélyt, de 2019 szeptemberében nem ez kezdte el a kivitelezést, hanem az ABC International. A helyzet elég kacifántos, ugyanis az építési engedéllyel rendelkező GBG Kft.-t elnyelte az ABC, és a lakásokat apportként bevitték Boros Attila cégébe. A manőverrel nemcsak az építési engedélyt húzták be, hanem elejét vették annak is, hogy más ugorjon rá a felső szint két lakására. Ezekre a társasház minden tulajdonosának elővásárlási joga lett volna amúgy, de az apportálással ezt a lehetőséget kivédték. A jelentősen megváltozott körülményekre tekintettel a lakók a másfél évtizedes megállapodás aktualizálását kérték.

Galéria
Farkas Norbert / 24.hu

A befektető ABC International nem foglalkozott sokat a társasházi aggályokkal, csaknem egész évben gőzerővel folyt az építkezés. Az év vége felé rövid időre aztán megszakították a munkát, akkor érkezett egy végzés arról, hogy a fővárosi kormányhivatal Dél-Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztálya hatósági ellenőrzést végzett az egyik lakó kérésére, és leállítja az építkezést. Az indoklás lényege az volt, hogy

nem az a cég építkezik, amelyik az építési engedélyt kapta annak idején.

A lakók fellélegeztek az értesítésre, mert úgy értelmezték, hogy ha nem azok építkeznek, akikkel ők valaha megállapodtak, akkor biztosan lefújják a fejlesztést, vagy legalábbis csak velük egyeztetett módon folytatódhat. A hatóság ugyanis jelezte, hogy a kivitelezőnek fennmaradási engedélyt kell kérnie, és az előírások alapján az e-naplóhoz csatolni kell majd a lakók hozzájárulását is. Ennek elmaradása az idevágó kormányrendelet alapján

súlyos szabálytalanságnak minősül, amely esetben az építésfelügyeleti hatóság az elektronikus építési naplóba történő egyidejű bejegyzéssel megtiltja az építőipari kivitelezési tevékenység folytatását.

Farkas Norbert / 24.hu

Mégsem ilyen egyszerű a helyzet. Hétfőn, 2021 első munkanapján egész nap döngött az épület az ütve-fúrótól és a légkalapácstól. Legalábbis a lapunknak beszámoló lakó állítása ezekhez fogható zajoktól szenvedett egész nap, még akkor is, ha érdeklődésére a beruházó képviselője tagadta, hogy építkezés folyna, azt állította, hogy csak állagmegóvást végeznek.

Nem tudni, van-e összefüggés, de ezzel egy időben újabb végzés érkezett a kormányhivatalból, amiben az áll, hogy a befektető, az ABC International fennmaradási engedélyt kért az eddig elkészült építményre és a továbbépítésre. A kormányhivatal megindította az eljárást a 2016 decemberében kiadott „építési engedély jogutódlásának és az engedélytől eltérően megvalósított építési munkálatokra vonatkozó fennmaradási és továbbépítési engedély” ügyében. Lapunknak korábban úgy nyilatkozott a cég ügyvezetője, Guóth Ádám, hogy egy kész engedélyekkel és kiviteli tervekkel ellátott projektet vettek meg 2018-ban, és az engedélyben foglaltak szerint építkeznek. A mostani kérelem alapján azonban a hivatal az engedélytől eltérő munkálatokat említ.

A szövegben arra nincs utalás, hogy milyen továbbépítésről van szó, de ami mostanra elkészült a Várkert rakparti ház felső szintjén, jelen állapotában is túlzó bővítésnek tűnik. Arról sincs említés, és a lakók sem tudnak ilyen fejleményről, hogy a terasz tulajdonjoga fejében milyen homlokzati munkákat végez el a befektető. Vagyis mit vállal abból a 2006-os megállapodásból, amelyre hivatkozva magáénak tekinti a 207 négyzetméteres full panorámás teraszt, és amelynek ellentételezéseként állnia kellene a társasház felújítási munkáit.

Farkas Norbert / 24.hu

Mint megírtuk, V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester segítséget ígért a Várnegyedben tipikusnak mondható esetek kárvallottjainak, a társasházakba bevásárló, majd a lakókat kiszorító befektetőkkel szemben. Túl sok mozgástere azonban nem maradt a párbeszédes polgármesternek, 2020. március 1-jétől ugyanis az építési ügyekben való döntések joga a kormányhivatal kezébe került.

Kapcsolódó
A kormányhivatal akár az ordító építési zűrökről is örökre hallgathat
Ez abból az érvelésből derül ki, amit Sára Botond a Párisi Udvar tulajdonosának luxusvillája kapcsán fogalmazott meg.

Elméletileg a világörökségi védelem érvényesítése a helyi hatóságok feladata, de nagyobb horderejű kérdésekben az ENSZ illetékes szervezete, az UNESCO is elvárja az egyeztetést, csakhogy ezt a lépést az elmúlt években indult fővárosi ingatlanprojektek sorra átugorják, hiszen tudják, hogy a szervezet semmiféle kényszerítő erővel sem rendelkezik, így véleményük nem befolyásolja a munkákat. Ami a helyi hatóságokat illeti, az önkormányzatot lényegében kigolyózták az ügymenetből, a kormányhivatalnak pedig sok esetben a kormányhoz közelálló befektetői kört kellene  korlátoznia – a legdrasztikusabb módszer az építkezés leállítása, illetve az azt megelőző állapotra való visszaállításra kötelezés lehetne, de jegeltethetik is a projektet, amíg a tulajdonos nem szerez építési engedélyt a frissített tervekre.

Tény, hogy az ABC Kft. eddig kormányzati hátszelet élvezhetett: a dunai panorámába belerondító fejlesztéshez 100 millió forint állami támogatású hitelt kapott a kormány bankja, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. keretéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik