Gazdaság

A trafikbiznisz után kihasíthat két szeletet a milliárdos állami pénzt bezsebelő cégcsoportból

Miközben különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásban tartják a több milliárd forint állami támogatást elnyerő élelmiszer-ipari cégcsoport fő tulajdonos-irányítóját, B. Edét és három társát, birodalma elkezdett széthullani, és potom pénzért szedik szét. A közműszolgáltatók felé fennálló óriási tartozások miatt az áramot már kikötötték, és a vízzel és a gázzal is ez történhet, az ország egyik legnagyobb élelmiszer-feldolgozójának megálmodott telepen pedig csaknem minden dolgozót elküldtek, a lízingelt autókat, kamionokat, mezőgazdasági gépeket is elszállította a lízingcég.

Rómáig ér a piaristák befektetésével is épülő alföldi fantomkonzervgyár csődhulláma
Az ország legnagyobb élelmiszer-feldolgozójának kikiáltott kerekegyházi „csarnokváros” létrehozását a kormány hétmilliárd forinttal támogatta. Mostanra négy embert letartóztattak, az ügyben érintett piaristák tartományfőnöke lemondott. A szálak egy gimnáziumi osztályban érnek össze.

Zűrös ügyek a cégcsoportnál

A B.-féle cégcsoport egyik kiemelt cége, a Gladiolus Kft. hatástalan kézfertőtlenítőt terített, és még a koronavírus-járvány európai terjedésének kezdetén is szállított ki belőle. Miután megpiszkáltuk az ügyet, a megyei tiszti főorvos kivonatta a forgalomból a kézfertőtlenítőt, mivel használata járványügyi kockázatot rejtett. Ez után a NAV márciusban razziát tartott a raktáraknál. Nem sokra rá arról számoltunk be, hogy veszélyes baktériumot tartalmaz a cégcsoport másik tagja, a Hírös-Vitál Zrt. által gyártott ásványvíz. A problémás vízből a Gladiolus szállított be az Országos Vérellátó Szolgálathoz, még a koronavírus-járvány alatt is. A megyei kormányhivatal ez után betiltotta a palackozást, és kivonatta a forgalomból a szénsavmentes vizet.

Több mint egytucatnyi cég tartozik B. érdekeltségébe, ezekben – közvetlenül vagy egy másik cégén keresztül közvetve – kizárólagos vagy többségi tulajdonos. Ám majdnem minden üzletrészét jó ideje blokkolja valaki. Egyes üzletrészeit már tavaly decemberben lefoglalták tartozás miatt – hogy pontosan milyen vita áll e mögött, a lefoglalást elrendelő Szűcs-Galsi Emese végrehajtó irodája és a végrehajtói kamara sem árulta el. Más üzletrészeket idén áprilisban foglalt le a végrehajtó – azt követően, hogy két botrányról is beszámoltunk, amely a cégcsoporthoz köthető (ezeket keretes írásunkban foglaltuk össze).

Augusztus elején látta elérkezettnek az időt a végrehajtó, hogy elárverezze B. hat céges üzletrészét. Ebből kettőre érkezett egy-egy licit, minimáláron, ugyanattól a licitálótól. (Az el nem kelt üzletrészeket, cégeket azóta újra meghirdették.) Az elérhető információk szerint durván 300 hektáron gazdálkodó, gyümölcsöket, zöldségeket termesztő Szilvamag Kft.-ben levő 25 százalékos tulajdonrészért csupán 262 500 forintot fizetett a nyertes, ennek a cégnek a 75 százalékos üzletrésze B. Ede másik cégéé, a zöldség-gyümölcs nagykereskedő Gladiolus-Fruchté. A Gladiolus-Frucht 100 százalékban B.-é volt, de ezt is megszerezte 3,5 millió forintért ugyanaz a vevő. Így végül is nem egészen 3,8 millió forintért jutott hozzá a licitáló a nagy területen gazdálkodó élelmiszert termelő és az áruval kereskedő céghez.

A vásárló számolhat azzal, hogy az uniós földalapú támogatást a föld megművelője veheti fel. Helyiek elmondása szerint a Szilvamag a megművelt földek, gyümölcsös egy részét környékbeli magánszemélyektől bérli, más földek B.-é lehetnek. A Szilvamag beszámolóiban van erre vonatkozóan egy árulkodó adat: miközben a költségvetésből 2017-ben közel 80 millió forintot kapott a cég, a még nyilvántartott a követelések között szerepel 66 millió forint földalapú támogatás – vagyis ekkora összeget ugyan még nem utaltak ki nekik, de jár.

A vevő eddig nem a közelben gazdálkodott, a cégbe ugyanis Beréti Zsolt vállalkozása, az Indio Befektetési Kft. vásárolta be magát. Ahogyan arról Beréti a 24.hu-t tájékoztatta, az Indio működő vállalkozások üzletrészének felvásárlásával foglalkozik. Ugyan az Opten cégadatbázisa csak a fent említett két céget mutatja mint amelyek az Indio tulajdonában vannak, de Beréti azt állította, több üzletrészt is vásárolt már.

Hogyan került most a célkeresztjébe a Bonyhádtól 130 kilométerere levő két cég? Beréti azt mondja, hogy „mind az üzletrészek értékesítésére szakosodott hirdetőfelületeken, mind a végrehajtási eljárások során üzletrészeket értékesítő nyilvános fórumokon kerestünk olyan társasági részesedéseket, amelyek megítélésünk szerint jövedelmező befektetésnek bizonyulhatnak.” Így esett a választása az élelmiszer-ipari termelő Szilvamag Kft.-re, valamint a Gladiolus-Frucht Kft.-re – ezek a nyilvános adatok szerint jövedelmezően működtek, fogalmazott.

Az Opten cégadatbázisa szerint is így van: a 2013-ban alapított Szilvamag korábban elhanyagolható eredménye 2017-ben kezdett növekedési pályára állni, akkor 4,5, majd rá egy évre 37 millió forint profitot termelt, míg a Gladiolus-Frucht profitja 35, illetve 8 millió forintot tett ki ugyanebben a két évben. Frissebb adatok nincsenek, a cégek a kitolt törvényi határidőt nem tartották be, azaz még nem adták le beszámolójukat a tavalyi évről.

Az új tulajdonos elismerte, hogy a Szilvamag haszonbérleti szerződés alapján a megművelt földek hosszú távú használatára jogosult. Bár hangsúlyozta a két cégről, hogy egymással együttműködve jövedelmezően működtethetők, nem feltétlenül csak ebben gondolkodik a vállalkozó.

Miután a megvásárolt üzletrészhez semmiféle érzelmi kötődésem nincs, a megvásárlás tisztán üzleti alapon történt, nem zárom ki a továbbértékesítés lehetőségét sem. Vételi ajánlat vagy megkeresés ez ügyben részemre ezidáig nem érkezett

– közölte kérdésünkre.

Beréti cégbirodalmának Bonyhádon van a központja, legnagyobb vállalkozása az évi bő 4 milliárd forintos forgalmat bonyolító, raktározással, tárolással és tejtermékek nagykereskedelmével foglalkozó Niklós Tejtermék Depo. Beréti a Tolna megyei iparkamara szolgáltatói tagozatának elnöke, és vállalkozóként támogatja Bonyhádon a helyi focicsapatot. A trafikpiac 2013-as átrendezésekor ő is a kedvezményezettek közé került. Az akkori szekszárdi kormánypárti polgármester, Horváth István baráti társaságába tartozóként festette le őt Hadházy Ákos, a hét évvel ezelőtti trafikbotrányt borító szekszárdi önkormányzati képviselő, aki a történtek miatt kilépett a Fideszből, később az LMP társelnöke volt, jelenleg független parlamenti képviselő. Beréti Szekszárdon két trafikhoz jutott a sok kormányközeli szereplőt helyzetbe hozó újraosztáskor.

Új szerzeményeinek az átvétele viszont a hírek szerint nem ment simán. Helyiek mesélik, hogy amikor szeptember elején az új tulajdonos megérkezett a kerekegyházi telepre, először nem engedték neki birtokba venni a megszerzett cégek által használt irodát. Aztán rá két hétre, amikor újra ellátogatott Kerekegyházára, azzal szembesült, hogy sorra viszi el a lízingcég az autókat, traktorokat, mezőgazdasági eszközöket, köztük olyanokat is, amelyeket a Szilvamag, illetve a Gladiolus-Frucht használt. A hétmilliárd forintos állami támogatást elnyert Hírös-Vitál Zrt., illetve a Gladiolus-cégcsoport ugyanis tartozásokat halmozott fel, például a lízingcéggel szemben is.

Berétinek nem kis szerencsére volt szüksége, hogy megkaparintsa a használt földek révén vonzónak tűnő két céget. A Gladiolus-Fruchtra szeptember 2-ig lehetett licitálni. A cégbíróság a NAV kezdeményezésére ugyan szeptember 2-án vezette fel a vállalkozás lapjára a büntetőjogi intézkedést visszamenőleges, augusztus 12-i hatállyal, de a cégnyilvántartásban ezt csak szeptember 4-én tették közzé. Ezzel magyarázta azt lapunknak Beréti, a licitálás időpontjában nem tudhatta, hogy a Gladiolus-Fruchtra is kiterjed az adóhatóság büntetőjogi intézkedése. Mindenesetre a cégbíróság Berétit már be is jegyezte a két új szerzemény ügyvezetőjének, cégét, az Indio Befektetési Zrt.-t pedig új tulajdonosnak.

Elbocsátások a cégcsoportnál, kikapcsolt közművek, NAV-zár

Eközben a B.-féle cégcsoport többi részénél megállt az élet. A fő tulajdonos előzetes letartóztatásban van, a NAV zárolta a bankszámlákat, leállt a gyártás a két fő cégnél, a Gladiolus Kft.-nél és a Hírös-Vitálnál is. Csak néhány vezető maradt a vállalkozásoknál, a kétkezi munkásokat pár kivétellel összehívták augusztus végén, és közölték velük, hogy elbocsátják őket – mesélték forrásaink. Eredetileg szeptember 1-jével akarták elküldeni a dolgozókat, ám mivel csak B. Ede írhatta alá a papírjaikat, ő pedig előzetesben van, egy ideig késett ez a mozzanat. Ráadásul az elbocsátásokat meg is kell indokolni, erre is csak menet közben döbbentek rá a cégeknél – idézték fel beszélgetőtársaink. Végül sikerült több dolgozót rávenni arra, hogy közös megegyezéssel távozzanak a cégektől. De volt, aki ebbe nem ment bele. A munkatársak azért voltak bizalmatlanok, mert a munkaadójuk többeknek 1-2 havi bérrel tartozott, így féltek, hogy ha kilépnek, sosem fogják megkapni a járandóságukat. Úgy tudjuk, a tartozás egy részét azóta kifizette a cégcsoport a volt dolgozóknak, de még így is maradt fent adósság.

A cégcsoport a közműszolgáltatók felé is tetemes tartozásokat halmozott fel. Forrásaink azt mesélték, hogy ezért áram már nincs a telepen (hiába van ott hűtőház, és hiába kezdték újra palackozni a tavasszal problémásnak talált ásványvizet), és a vizet és a gázt is napokon belül kiköthetik. Ráadásul már nem is őrzik a cégcsoport csarnokait, irodáit.

A napokban NAV-osok jártak a telepen, és több olyan csarnokot is lezártak, amelyekben gépsorok vannak, mesélték forrásaink. Ez összefügghet azzal, amiről már írtunk: úgy tudjuk, a költségvetési csalást részben azzal követhették el a bűnszervezet résztvevői, hogy papíron EU-s, valójában azonban használt kínai gépsorokat szereztek be. A kiállított számlák jóval nagyobb összegről szólhattak, mint a berendezések valódi értéke, a számlák pedig az állami támogatás lehívásához kellettek.

A cégcsoport egyik fő oszlopát, Gladiolus Kft.-t is dobra verte a végrehajtó, már 31 millió forintért hozzá lehetett volna jutni a céghez, amely B. kizárólagos tulajdonában van. Csakhogy első körben senki nem látott fantáziát a bejáratott márkanévvel és engedélyekkel rendelkező, igaz, számos zűrös üggyel terhelt cégben. A NAV büntetőjogi intézkedése szeptember elején erre a cégre is kiterjedt (szintén augusztus közepi visszamenőleges hatállyal), ahogyan a csoport még néhány másik vállalatára is.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik