Gazdaság koronavírus

Túlélésre játszanak a vendéglősök a Balatonon

Hosszú évek óta először nincs munkaerőhiány a Balatonnál, és az első kánikulai hétvégével megérkeztek a vendégek is a magyar tengerhez, a szolgáltatok nagy része így is csak a túlélésre játszik, írja a Népszava.

A lapnak a balatonboglári Platán strand egyik éttermének tulajdonos úgy foglalta össze tömören a déli part idei szezonjának eddigi tapasztalatait, hogy

eddig alkalmazott nem volt, most vendég nincs.

Mint fogalmazott, négy éve ez az első nyár, hogy a nyitásra összeállt a csapat, nem kell még július közepén is emberekre vadásznia, de most a nyaralók hiányoztak.

Azt mondják az okosok, innentől már erős lesz a szezon, mert jönnek a vakációzók, a szálláshelyeken nagyon sok a foglalás, de egyelőre óvatosan vagyok optimista. Majd, ha minden asztalunknál ülnek, és a pincéreim homlokán meglátom az első izzadtságcseppeket, kifújom a levegőt. De akkor is csak azért, mert talán nem veszteséggel zárunk az idén, hanem sikerül kihozni a nyarat nullára. Ha szuper idő lesz, akkor valami minimális kis plusszal.

Hasonlóan látja a szituációt egy fonyódi vendéglős is, aki szintén erős mínusszal kezdte a szezont.

Szerinte hosszú évek óta ez az első nyár, hogy nem kellett nagyítóval keresni szakácsot, pincért, hanem ajánlkozók voltak. Az Ausztriából és Olaszországból hazajött vendéglátósok nagy része a Balatonnál akarja kihúzni, míg visszamehet.

A lap megjegyzi, a nagyobb munkaerőkínálat egyúttal kisebb fizetést is jelent, az általuk megkérdezett vállalkozók 20-25, az alkalmazottak viszont 30-40 százalékos visszaesésről beszéltek a múlt nyárhoz képest.

A munkavállalók mindenesetre azt elismerik, eddig nem kellett beleszakadniuk a munkába, viszont nagyon nem mindegy, kik ülnek be az éttermekbe.

Nagyon hiányoznak a külföldiek, tavaly a németek mellett rengeteg cseh és lengyel jött, az idén velük nem hiszem, hogy számolhatunk. A magyarok pedig kevésbé engedik el magukat, az ebédet megoldják otthon, jó esetben vacsorázni ugyan beülnek, de akkor is csak egy fogást és néhány italt

– fogalmazott egy földvári vendéglős.

Drágább is lett idén a Balaton, hiszen valamin be kell hozni a kiesést. Mivel a magasabb árkategóriájú ételek nem fogynak, vagyis az olcsóbbakon kell megtalálni a hasznot.

Ezek az árak a Balatonon és a horvát tengerparton
A Pénzcentrum összesítése szerint a Balaton és az Adria árai között az idén szinte nincs különbség. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik