Gazdaság

Kiderült, mit rejtenek a kávékapszulák

A Nébih szakemberei a kapszulás kávék „eszpresszó” típusait vizsgálták legújabb tesztjükön, melynek keretében összesen 24 terméket elemeztek, ebből 16 koffeintartalmú, 8 pedig koffeinmentes volt.

Jelölési hibák miatt összesen 6 esetben indult hatósági eljárás, amelyből háromnál megtévesztő jelölés miatt bírságot is kiszabtak a hivatal felügyelői. A komplex ellenőrzés alapján azonban elmondható, hogy a kapszulás kávék biztonsággal fogyaszthatók.

A Nébih termékteszt programja – amely novemberben ünnepelte 5 éves fennállását – ezúttal az „eszpresszó” vagy ilyen módon is elkészíthető kapszulás kávékat vizsgálta. A „hatósági kosárba” koffeintartalmú és koffeinmentes termékek egyaránt kerültek.

A szakemberek több mint 1400 laboratóriumi vizsgálatot végeztek.  A vizsgálat az alapvető beltartalmi értékek feltárása mellett néhány paraméter esetében az elkészített kávékra is kiterjedt. Kiemelendő a kapszulákban található kávéfajták ellenőrzése, a termékek koffeintartalmának, valamint az alumínium kioldódásának analízise. A gluténtartalmat is megmérték, hiszen annak jelenléte felveti a hamisítás gyanúját. Jó hír, hogy ilyen problémával nem találkoztak a szakemberek.

Mint kiderült: két terméknél ugyanis nem egyezik a kapott laboratóriumi eredmény és a csomagoláson jelölt kávéfajta. Az egyik kávé jelölése szerint a termék csak arabica kávét tartalmaz, az analízis azonban 86 százalék arabica és 14 százalék robusta fajtát bizonyított. A másik érintett termék jelölésén arabica és robusta szerepelt, miközben a termék száz százalékban robusta kávét tartalmazott.

Továbbá egy termék jelölésén feltüntették, hogy a koffeinmentes kávé természetes úton, mindenfajta kémiai adalékanyag hozzáadása nélkül lett előállítva. Ez a tájékoztató információ is megtévesztőnek minősült, mivel a koffeinmentesítés etil-acetát oldószerrel történt.

A 24 termékből hat esetben indult hatósági eljárás, néhány kisebb jelölési hiba miatt az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek, míg a súlyosabb jelölési hiányosságok miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot és eljárási költséget szabtak ki, összesen 440 ezer forint értékben.

A laboratóriumi-hatósági vizsgálatok eredményeként a súlyosabb, fogyasztót megtévesztő jelölési hibák miatt az összesített rangsorból végül kizártak három kapszulás kávét.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket „vak-kóstolásos” módszerrel. A koffeinmentes és a koffeint tartalmazó kapszulás kávék esetében külön Szupermenta rangsor született.

A koffeintartalmú kapszulás kávék versenyében első helyen a Nespresso Espresso Livanto végzett. Második helyezést ért el a Lavazza Espresso Armonico, míg harmadikként a Bellarom Classico Espresso zárt a Szupermenta rangsorában.

A koffeinmentes kapszulás kávék között az Amaroy Bar Italia Decaffeinato lett az első. A második helyezést a L’OR Espresso Decaffeinato, míg a harmadikat a Nespresso Arpeggio Decaffeinato érdemelte ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik